Este a komódjánál állva nézegette a naptárat. Barátkozott a gondolattal hogy ismét jönnek az ukrajnai hetek. A jól megkomponált állófogadások és hibátlan külsejű nők és gazdag és befolyásos férfiak szemléi. Az arcoskodás és szigorú szabályrendszer ideje. Zsófi a határtalanságot szeretett volna és világbékét, persze. E helyett szülői nyomásra hozzáment a Percell-Flórhoz, aki sietve külföldre távozott. Nem lett volna ez rossz, persze, ha neki van kedve kelet-Ukrajnához hosszútávon. De nem volt. Két év után végül is Jóska hazaengedte, ha már elválni nem akart. Az egyezségük úgy szólt, hogy évi 4 hónapra kiutazik hozzá és abban az időben teljes ragyogásában mutatkozik, mint a felesége.
Bement a szobába és elővette a fiókból a jegyűrűjét. Felhúzta és nézegette a kezén.
Az Erdész Jóskát is ismerte gyerekkora óta meg a Percell-Flórékat is. A Jóska unalmas okostojás volt, amolyan sunyi, hátba támadós gyerek, akinek sosem volt elég ereje szemtől szembe harcolni, de még vitatkozni sem. Zsófi meggyőződése volt, hogy ha nem abba a családba nő fel, sokkal jobb ember lett volna belőle. A Percell-Flórékat is ismerték jól, mert ők meg klasszikus uzsorás família voltak. Zsófi szüleinek kis ABC-jük volt, az Erdészéknek temetkezési biznisze, a Percell-Flór meg kölcsönöket adott és kocsmái voltak. Aztán a rendszerváltás után az öreg Erdész Józsi bácsi addig tekerte a dolgokat az öreg Percell-Flórral, míg az besétált valami Erdész építette csapdába és nagyon rá nem szorult a Józsi bá hosszan tartó jóindulatára. A Jóska azt mondta annak idején, hogy nem pénzről volt ott szó. Végül a két jó hírű öreg úr megegyezett, hogy a Erdész kisebbik fiát, a Jóskát a Percell-Flór a nevére veszi. Hogy hogy vitték ezt át a hivatalokon Zsófi sosem kérdezte meg. Az ilyen kérdéseknek nem volt értelme feléjük.
A Hárdész Jóska immár mint Percell-Flór József ment el a szalagavató bálra, ahol sikeresen összeszedte a már akkor is a furákra bukó Zsófit. Jártak kicsit, de Zsófiban sokkal nagyobb volt a kíváncsiság, sem hogy gyorsan hozzá menjen az első jó partihoz.
Ahogy a gyűrűt nézegette újra emlékezett a Jóska esetlen kívülállására ott a bálon. Valószínűleg rangján alulinak tartotta elmenni, de kellően meg volt rogyva az identitása a névváltás miatt. 15 éves volt, mikor az örökbe adás történt és bár sosem lakott a Percell-Flóréknál, csak mint örökös volt jelen a névsorban, de még így is ütött rajta az apja döntése egyet.
Zsófi kedvelte azt a kicsit zavart fiatal Jóskát. Elviselte a hat évvel későbbi nagyvilági menőt játszó vidéki uzsorást aki lett. De egyre nehezebben viselte a kelet-európai maffiózót akivé lassan kifejlődött.
Érettségi után voltak, pár héttel a nagy szakításuk után, mikor Jóska megjelent náluk és kihívta a kocsijába beszélni. Aztán mentek pár kört, míg Jóska beszélt. Aztán náluk kötöttek ki valami ürüggyel. A lakásuk tele volt drágasággal. Kínai porcelánok, ezüst étkészlet, ami csak kell. Kertész és takarítónő. Jóska győzködte hogy menjen hozzá, ő meg csak kacérkodott és hagyta tekerni és pedálozni, pedig tudta hogy eszében sincs hozzámenni.
A Jóska egyszer csak megállt, jól megnézte Zsófit, majd elindult a lépcsőn az emeletre. A lépcsőfordulóban álló hatalmas kínai porcelán szájára fogott. Derékig ért neki a hatalmas tárgy. Úgy fordult hátra megcsillantva az a kis gonosz mosolyát, amit azóta tökélyre fejlesztett. A porcelán lassan billenve indult meg lefelé. Zsófi elámulva nézte ahogy megdől és elindul lefelé, aztán a szőnyeggel borított lépcső élén megpattan és gyönyörű ívvel zuhan Zsófi lába elé a márványpadlóra.
Az a porcelán drágább volt, mint a szülei háza. Jóska pedig nem tágított a saját verziójától, miszerint veszekedés közben Zsófi indulatosan lelökte a vázát.
Tekergette az ujján a gyűrűt. Emlékezett a porcelánra, annyi órán át nézegette a katalógusokat, hátha talál különbséget a sok szörnyes-sárkányos kínai között, és kiderül, hogy hamisítvány. Valójában sosem reménykedett. Tudta, hogy végül hozzá kell menjen Jóskához. Ukrajnát nem szerette, de a sok sötét, keserű, arcot szerette akikkel Jóska tárgyalt. Mindben ott terpeszkedett a reményvesztettség. Kicsit mind halott volt már életében is.
Zsófi unatkozott, ezért iskolát keresett magának. Végül kórboncnok lett, emberszeretetből. Remélte, hogy ha nem szül, Jóska végül elválik tőle. De nem így történt. Jóska szomorú volt, aztán dühös. aztán jól megverte, aztán előállt a szerződéssel.
Zsófi első évben még meglepődött a férje hevességén amivel üdvözölte háromnegyed évnyi távolság után. Másodjára igyekezett kiélvezni. Ajándékok nem voltak. A tőle kapott ruhákat és ékszereket amikben abban a három hónapban pompázott mind ott kellett hagynia. Cserébe nem firtatta senki kivel, mivel tölti az idejét Budapesten a fennmaradó 8 hónapban.
Levette a jegyűrűt és visszatette a fiókba. Babrált kicsit a komód tetején felhalmozott tárgyaival, hogy elcsendesítse a gondolatait. Kényelmesebb lett volna ha már péntek lenne. Akkor csak elindulna az éjszakába és kimosná magát valami jólelkű különccel.
Kinyitotta majd becsukta a takaros dobozban ott fekvő kis gravírozókészletét. Mellette pár mintázásra váró kis csontgyűrű. Egy széles tálban összetekerve hosszú lánc pihent. Az után nyúlt és szeretettel kibontotta a szál végét. Az utolsó után fűzött még pár szemet a hétvégén elkészültek közül. Igazán szép munkát végzett rajtuk. Ez az utóbbi pár darab a hengeresre csiszolás után leveles mintát kapott. Csipke szerűen áttört levelek terelték el a figyelmet arról, hogy a hosszú hosszú láncon megannyi emberi farokcsont sorakozott.
Bement a szobába és elővette a fiókból a jegyűrűjét. Felhúzta és nézegette a kezén.
Az Erdész Jóskát is ismerte gyerekkora óta meg a Percell-Flórékat is. A Jóska unalmas okostojás volt, amolyan sunyi, hátba támadós gyerek, akinek sosem volt elég ereje szemtől szembe harcolni, de még vitatkozni sem. Zsófi meggyőződése volt, hogy ha nem abba a családba nő fel, sokkal jobb ember lett volna belőle. A Percell-Flórékat is ismerték jól, mert ők meg klasszikus uzsorás família voltak. Zsófi szüleinek kis ABC-jük volt, az Erdészéknek temetkezési biznisze, a Percell-Flór meg kölcsönöket adott és kocsmái voltak. Aztán a rendszerváltás után az öreg Erdész Józsi bácsi addig tekerte a dolgokat az öreg Percell-Flórral, míg az besétált valami Erdész építette csapdába és nagyon rá nem szorult a Józsi bá hosszan tartó jóindulatára. A Jóska azt mondta annak idején, hogy nem pénzről volt ott szó. Végül a két jó hírű öreg úr megegyezett, hogy a Erdész kisebbik fiát, a Jóskát a Percell-Flór a nevére veszi. Hogy hogy vitték ezt át a hivatalokon Zsófi sosem kérdezte meg. Az ilyen kérdéseknek nem volt értelme feléjük.
A Hárdész Jóska immár mint Percell-Flór József ment el a szalagavató bálra, ahol sikeresen összeszedte a már akkor is a furákra bukó Zsófit. Jártak kicsit, de Zsófiban sokkal nagyobb volt a kíváncsiság, sem hogy gyorsan hozzá menjen az első jó partihoz.
Ahogy a gyűrűt nézegette újra emlékezett a Jóska esetlen kívülállására ott a bálon. Valószínűleg rangján alulinak tartotta elmenni, de kellően meg volt rogyva az identitása a névváltás miatt. 15 éves volt, mikor az örökbe adás történt és bár sosem lakott a Percell-Flóréknál, csak mint örökös volt jelen a névsorban, de még így is ütött rajta az apja döntése egyet.
Zsófi kedvelte azt a kicsit zavart fiatal Jóskát. Elviselte a hat évvel későbbi nagyvilági menőt játszó vidéki uzsorást aki lett. De egyre nehezebben viselte a kelet-európai maffiózót akivé lassan kifejlődött.
Érettségi után voltak, pár héttel a nagy szakításuk után, mikor Jóska megjelent náluk és kihívta a kocsijába beszélni. Aztán mentek pár kört, míg Jóska beszélt. Aztán náluk kötöttek ki valami ürüggyel. A lakásuk tele volt drágasággal. Kínai porcelánok, ezüst étkészlet, ami csak kell. Kertész és takarítónő. Jóska győzködte hogy menjen hozzá, ő meg csak kacérkodott és hagyta tekerni és pedálozni, pedig tudta hogy eszében sincs hozzámenni.
A Jóska egyszer csak megállt, jól megnézte Zsófit, majd elindult a lépcsőn az emeletre. A lépcsőfordulóban álló hatalmas kínai porcelán szájára fogott. Derékig ért neki a hatalmas tárgy. Úgy fordult hátra megcsillantva az a kis gonosz mosolyát, amit azóta tökélyre fejlesztett. A porcelán lassan billenve indult meg lefelé. Zsófi elámulva nézte ahogy megdől és elindul lefelé, aztán a szőnyeggel borított lépcső élén megpattan és gyönyörű ívvel zuhan Zsófi lába elé a márványpadlóra.
Az a porcelán drágább volt, mint a szülei háza. Jóska pedig nem tágított a saját verziójától, miszerint veszekedés közben Zsófi indulatosan lelökte a vázát.
Tekergette az ujján a gyűrűt. Emlékezett a porcelánra, annyi órán át nézegette a katalógusokat, hátha talál különbséget a sok szörnyes-sárkányos kínai között, és kiderül, hogy hamisítvány. Valójában sosem reménykedett. Tudta, hogy végül hozzá kell menjen Jóskához. Ukrajnát nem szerette, de a sok sötét, keserű, arcot szerette akikkel Jóska tárgyalt. Mindben ott terpeszkedett a reményvesztettség. Kicsit mind halott volt már életében is.
Zsófi unatkozott, ezért iskolát keresett magának. Végül kórboncnok lett, emberszeretetből. Remélte, hogy ha nem szül, Jóska végül elválik tőle. De nem így történt. Jóska szomorú volt, aztán dühös. aztán jól megverte, aztán előállt a szerződéssel.
Zsófi első évben még meglepődött a férje hevességén amivel üdvözölte háromnegyed évnyi távolság után. Másodjára igyekezett kiélvezni. Ajándékok nem voltak. A tőle kapott ruhákat és ékszereket amikben abban a három hónapban pompázott mind ott kellett hagynia. Cserébe nem firtatta senki kivel, mivel tölti az idejét Budapesten a fennmaradó 8 hónapban.
Levette a jegyűrűt és visszatette a fiókba. Babrált kicsit a komód tetején felhalmozott tárgyaival, hogy elcsendesítse a gondolatait. Kényelmesebb lett volna ha már péntek lenne. Akkor csak elindulna az éjszakába és kimosná magát valami jólelkű különccel.
Kinyitotta majd becsukta a takaros dobozban ott fekvő kis gravírozókészletét. Mellette pár mintázásra váró kis csontgyűrű. Egy széles tálban összetekerve hosszú lánc pihent. Az után nyúlt és szeretettel kibontotta a szál végét. Az utolsó után fűzött még pár szemet a hétvégén elkészültek közül. Igazán szép munkát végzett rajtuk. Ez az utóbbi pár darab a hengeresre csiszolás után leveles mintát kapott. Csipke szerűen áttört levelek terelték el a figyelmet arról, hogy a hosszú hosszú láncon megannyi emberi farokcsont sorakozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése