-A barátnőd hogy kezeli ezeket az álmokat? - kérdezte Orsi a harmadik terápia után.
-Hát. - András sokatmondóan nézett Orsira. - Nem túl jól. Illetve a maga módján mindenki kezeli valahogy... jól. Rosszul. De akkor is nekem kellene valahogy megoldanom, nem nekik.
-Megoldani. Hm. Nem szeretem ezt a kifejezést. Nem kell megoldani. Inkább kioldani. Valamit viszel magaddal amit el is engedhetnél.
-Nem vagyok igazán jó az ilyen elvont dolgok értelmezésében. - András a csészéje mintáját kezdte figyelni, csak ne kelljen szavakkal vívnia álmok ellen.
-Nem hiszek a pszichológiába. - szögezte le Orsi.
-Nem baj, isten attól még hisz benned. - gondolta utána Vászja kedvenc mondatát, de hangosan mást mondott. - Én sem. Azért is vagyok itt.
-Kineziológusnál voltál?
-Igen, de nem jutott semmire. valami sokadik felmenőmnek volt valami elefántos sokkja. Nem érettem igazán. Valami vadász vagy solymász vagy ki bánthatta és elefánt mentette meg? - bizonytalanul nézett a lányra. - Már akkor sem értettem, azt meg végképp nem, hogy mi köze ennek hozzám.
-Jaj de béna. Madarász van az álmodban meg valami elégeti a fejed ami aztán a hegektől nagyon megdagad. Ez lehet valós történet, de semmi köze hozzád.
-Nem ismerek senkit akinek madara lenne, és a pszichológusok miatt már az is biztos hogy a soha nem is volt a közelemben senki akinek madara lett volna.
-És semmi nem történt a fejeddel.
-Nem.
-Gondolom azon is túl vagy, hogy mit jelent a tudatalattidnak az arcod, a fejed, a madár és a tűz.
András elmosolyodott.
-Igen.
-Na, - Orsi elvette előle az üres csészét - fussunk neki még egyszer.
-Mikor jöjjek?
-Kedden. Jó? Hat.
-Oké.
Henivel kilenckor találkozott az Oktogonnál. A síbaleset óta pont 10 év telt el, amiben voltak egyedül, mással, egymással is. A fő gondot Andrásnak az az egyszerű dolog okozta, hogy ha Szilvivel volt Heni hiányzott az életéből, ha Henivel, akkor Szilvi.
Szikra Szilvi modell volt egész életében. Már csecsemőkorában fotózták reklámokhoz. Volt ő liberó-baba és csokievő kislány is tévéreklámokban. Kisiskolás korában tini szépségversenyekre járt, amiket zömében meg is nyert, gimnáziumba pedig csak mint magántanuló iratkozott be, hogy ne kösse őt az órarend. Erőfeszítéseinek és a szülői nyomásnak hála 19 éves korára befutott modell lett.
Ismeretségük Andrással messze esett minden fotómasinától. Görögországban találkoztak, egy szelesebb napon a tengerparton. Szilvi egy sziklanyelven ült és éppen igyekezett rendet tenni a szívében. A szélre fogta a könnyeit és a látóhatárt fürkészte. András Vászja húgának esküvőjére jött, aki hirtelen felindulásból hozzáment egy görög panziótulajdonoshoz. A görög lagzi nagyon kimerítő volt. Annyira, hogy András kimenőt adott magának egy délutánra és lesétált a partra, majd felmászott a sziklákra. Ott egy széllökéstől megszédülve érte a szokásos roham. Arczsibbadás és látószög változás. Úgy esett Szilvi mellé a kiszögellésre mint egy zsák. Miután pár angol szóval megnyugtatta a nőt, hogy nem esett baja és leplezve zúzódásait távozni készült, ütötte meg a fülét a lány halk magyar szavai.
-Még itt is hullanak körülöttem a férfiak.
-Én remélem túlélem. - vigyorgott vissza András. Szegény Szilviről a meglepetéstől még a napszemüveg is leesett.
-Elnézést.
-Semmi gond. - András visszafordult a lány felé. - Akkor megengedi hogy lábadozzak egy kicsit Ön mellett?
Két hétig lábadoztak Vászja húgáék panziójában anélkül, hogy szóba került volna a munkájuk. Sokkal több érdekesebb dolog volt amiről beszélhettek. Bár beszélgetéseik inkább tűntek a görög tavasz buja kiélvezését megszakító szüneteknek.
András úgy tért vissza Budapestre hogy eltöltött két ragyogó hetet valakivel akit nem lát többé. Szilvi is visszatért a szokásos sokat utazó koplaló csillogó hétköznapjaihoz. Úgy egy hónap után vette észre, hogy az a pár dolog amit András mondott neki Görögországban mennyivel megkönnyítette a döntéseit otthon. Valahogy olyan megvilágításba helyezte a kérdéses helyzeteket öntudatlanul, hogy Szilvinek nem maradtak kétségei hogy mit is akar. A második hónap végére azt is tudta, hogy Andrást is akarja.
András eközben hol Henivel hol nélküle próbálta megtalálni az egyensúlyt, inkább kevesebb mint több sikerrel. Közben igyekezett nem is gondolni Szilvire. De időnként, mikor éppen nagyon nem esett kedvére a világ fel fel bukkantak Szilvi formái előtte, és olyankor minden más nő megfakult kicsit. Végül Vászja tolta elé a Google képtalálatát. Egy egész monitornyi fürdőruhás Szikra Szilvi. András majdnem félre nyelt.
-Mi ez?
-A nőd.
-Nem a nőm.
-Tegnap írt nekem Facebookon, hogy adjam meg a számod neki.
-És?
-Megadtam.
-Igaz barát vagy.
-Vagy nem. Heni biztos nem örülne.
-Éppen fasírtban vagyunk.
-Mi a baj vele?
-A'szem unom.
-Hm.
-A'szem ő is engem. Csak valahogy mégis összetartozunk, mégis. Mások...
-...ennyi év után már házasok gyerekkel. - fejezte be a mondatot Vászja. Sokszor megbeszélték már.
-Jobb lenne barátként vele.
-Olyan nincs.
-Tudom.
Két nap múlva felhívta. A következő héten találkoztak. Aztán össze vissza amikor éppen Szilvi ráért, hetente egyszer, kétszer. Közben Heni is közelebb ment Andráshoz, aki azzal küldte el, hogy éppen van valakije. Heni értett a szóból, de nem ment sokkal távolabb. Várt és figyelt. Addigra annyira ismerte már az emberek döntésmechanizmusait, hogy nagyvállalati válságtanácsadó volt, és mellette coach. Ebben az időszakban félve figyelte András életét azon a sok láthatatlan kémvonalon amik értelmezéséhez egyedül ő értett.
Szilvi pedig feltűnt. Hamarosan együtt is megjelentek, amiről magazinokban lehetett olvasni. Andrást nem igazán érdekelte hogy fotózzák, Szilvi pedig megbízott Andrásban, mint azon kevés férfiban az életében aki nem mint fotómodellt ismerték meg.
Szilvi addig is sikeres szakmai életében András katalizátorként hatott. Néha a személye, a varázsa, néha az ötletei, széles spektrumú megoldásai gördítették el az akadályokat Szilvi útjából. Máskor támaszt adó jelenléte segített. Heni megfigyelte majd analizálta az eseményeket, mindvégig a jó baráti pozíció büntetlen közelségében. Végül határozott és egészen közel ment. Egészen odaállt Szilvi és András mellé. Ismerte a világ azon törvényét, hogy ha te szeretsz valakit annak erőfeszítésébe kerül nem szeretni téged. András olyan volt neki, mint egy testrésze. Mélyen és bonthatatlanul összetartoztak, még akkor is, ha ő kalandra vágyott, András pedig valami kevésbé elvontra, valami sokkal inkább testi izgalomra. Heni végiggondolta a lehetőségeit és határozott. Beengedi Szilvit az életébe. Szilvi rengeteget utazott és ilyenkor vagy eltávolodott Andrástól vagy nagyon hiányzott neki. Heni megérezte mikor melyik áll fenn és amikor éppen eltávolodóban voltak becsusszant András ágyába is. Immár a jó barátok újra testi és lelki jó barátok lettek. Heni pedig többször kinyilvánította, hogy nem kívánja döntésre kényszeríteni Andrást. Sőt. Jó ez neki így. Ha meg már nem jó, majd jelzi és kiszáll.
Andrásban vívódott a lelkiismeret hónapokig. Nem érezte helyesnek, de végtelenül élvezte hogy ugyan két személy adja meg neki, de a teljesség veszi körül. Már csak az álmait kellett rendbe raknia és minden tökéletes lenne.
Az Orsinál töltött légzésterápia után kimerülten ért az Oktogonhoz.
-Indiai már megint? - kérdezte Heni unottan.
-Szeretem. De nem kell a Bombai-ba mennünk, elvihetlek az Indigóba is.
-Akkor inkább. Oké. - Heni egészen felderült. Ahogy baktattak a Jókai utcába Heni a terápiáról kérdezte. András pedig igyekezett válaszolni.
-Lát benned valami izgalmasat az a kis nő.
-Gondolom. Különben nem foglalkozna ennyit velem.
-Biztos beléd is zúgott.
-Nem hiszem. De ha mégis, elég egyszer mellette aludnom és kiábrándul rögvest. - nevetett András. Heni nem nevetett.
-Nagyon rád férne ebben valami hatékony segítség.
András telefonja csipogott. Megnézte. Összeráncolta a homlokát.
-Szilvi. - a telefont átadta Heninek.
"Voltam a dokinál. Hívj fel ha alkalmas."
-Mi történt? - adta vissza Heni a készüléket.
-Nem menstruál. Szedett mindenféle bogyót, meg a koplalás sem tesz jót és már egy éve nem. Azt hitte azért van. aztán a nyáron elkezdett figyelni, hogy ne koplaljon, és olyan megbízásokat vállalt csak el, amibe belefér hogy nem lóg ki a bordája. De nem lett jobb.
-Hívd fel. Addig én bemegyek.
-Szia- Szilvi hangja magasabb hangfekvésben mint szokott.
-Szia. - András hallgatott egy kicsit. - Te sírsz.
-Ühüm.
-Otthon vagy már?
-Ühüm.
-Biztos a diagnózis?
-Ühüm.
-Ühüm.
Csend.
-Enned kell, igaz?
-Nem. Ez egészen más. Azt mondja valójában sosem volt és nem is lesz peteérésem.
Csend.
Andráson átfutott valamiféle mély meggyőződés, arról, hogy ez így van jól. A világban ez a rend. Nincsenek tökéletes dolgok. Az arca megint elzsibbadt, a feje kitisztult. Szinte kívülről látta magukat. Az eredményesség istennőjét, Szilvit abban a rumlis és napfényes párizsi szobában, aki úgy pezsdíti fel őt, a férfit, mint senki sem. Magát a koszos belvárosban az Indiai étterem előtt fülére két kézzel fogva a telefont, és pár méterre tőle, a folyton körülötte keringő varázsbolygóját, Henit, akinek fényes gondolatai nélkül minden napja téli ködös este.
-Most azt kellene mondanom, hogy sajnálom, és le kellene tennem, hogy aztán valamikor egyszer csak észre vehessük, hogy már nem vagyunk együtt. De én nem engedhetlek el, Szilvi. Nekem így még jobban kellesz, mint eddig. Mert ennek így kell lennie. - Alig tudott beszélni az arcára telepedett zsibbadtságtól. Meghallgatta Szilvi halkuló hangját, aztán elköszöntek. Bent Heni falfehéren várta.
-Kórház? - kérdezte halkan?
-Nem. Semmi. - megfogta Heni kezét az asztalon. - megmondtam neki, hogy nem hagyom el, ahogy téged sem. Te nem akarsz, neki nem lehet, igazából nem érdekel. Én titeket akarlak. Mindkettőtöket és ennyi.
-Tudom. - Heni egy darabig nézett András szemébe aztán kihúzta a kezét Andrásé alól és papírzsepiért kezdett kotorászni a táskájában. Kifújta az orrát aztán sóhajtott. - Tudom, nem örülök, de tudom valahogy hogy nem lehet másként.
-Személyes inditatásból, mi? - András mosolygott, a szeme nedves volt neki is. Heni visszamosolygott és kiosztotta az étlapokat.
-Így van. Személyes inditatásból.
-Hát. - András sokatmondóan nézett Orsira. - Nem túl jól. Illetve a maga módján mindenki kezeli valahogy... jól. Rosszul. De akkor is nekem kellene valahogy megoldanom, nem nekik.
-Megoldani. Hm. Nem szeretem ezt a kifejezést. Nem kell megoldani. Inkább kioldani. Valamit viszel magaddal amit el is engedhetnél.
-Nem vagyok igazán jó az ilyen elvont dolgok értelmezésében. - András a csészéje mintáját kezdte figyelni, csak ne kelljen szavakkal vívnia álmok ellen.
-Nem hiszek a pszichológiába. - szögezte le Orsi.
-Nem baj, isten attól még hisz benned. - gondolta utána Vászja kedvenc mondatát, de hangosan mást mondott. - Én sem. Azért is vagyok itt.
-Kineziológusnál voltál?
-Igen, de nem jutott semmire. valami sokadik felmenőmnek volt valami elefántos sokkja. Nem érettem igazán. Valami vadász vagy solymász vagy ki bánthatta és elefánt mentette meg? - bizonytalanul nézett a lányra. - Már akkor sem értettem, azt meg végképp nem, hogy mi köze ennek hozzám.
-Jaj de béna. Madarász van az álmodban meg valami elégeti a fejed ami aztán a hegektől nagyon megdagad. Ez lehet valós történet, de semmi köze hozzád.
-Nem ismerek senkit akinek madara lenne, és a pszichológusok miatt már az is biztos hogy a soha nem is volt a közelemben senki akinek madara lett volna.
-És semmi nem történt a fejeddel.
-Nem.
-Gondolom azon is túl vagy, hogy mit jelent a tudatalattidnak az arcod, a fejed, a madár és a tűz.
András elmosolyodott.
-Igen.
-Na, - Orsi elvette előle az üres csészét - fussunk neki még egyszer.
-Mikor jöjjek?
-Kedden. Jó? Hat.
-Oké.
Henivel kilenckor találkozott az Oktogonnál. A síbaleset óta pont 10 év telt el, amiben voltak egyedül, mással, egymással is. A fő gondot Andrásnak az az egyszerű dolog okozta, hogy ha Szilvivel volt Heni hiányzott az életéből, ha Henivel, akkor Szilvi.
Szikra Szilvi modell volt egész életében. Már csecsemőkorában fotózták reklámokhoz. Volt ő liberó-baba és csokievő kislány is tévéreklámokban. Kisiskolás korában tini szépségversenyekre járt, amiket zömében meg is nyert, gimnáziumba pedig csak mint magántanuló iratkozott be, hogy ne kösse őt az órarend. Erőfeszítéseinek és a szülői nyomásnak hála 19 éves korára befutott modell lett.
Ismeretségük Andrással messze esett minden fotómasinától. Görögországban találkoztak, egy szelesebb napon a tengerparton. Szilvi egy sziklanyelven ült és éppen igyekezett rendet tenni a szívében. A szélre fogta a könnyeit és a látóhatárt fürkészte. András Vászja húgának esküvőjére jött, aki hirtelen felindulásból hozzáment egy görög panziótulajdonoshoz. A görög lagzi nagyon kimerítő volt. Annyira, hogy András kimenőt adott magának egy délutánra és lesétált a partra, majd felmászott a sziklákra. Ott egy széllökéstől megszédülve érte a szokásos roham. Arczsibbadás és látószög változás. Úgy esett Szilvi mellé a kiszögellésre mint egy zsák. Miután pár angol szóval megnyugtatta a nőt, hogy nem esett baja és leplezve zúzódásait távozni készült, ütötte meg a fülét a lány halk magyar szavai.
-Még itt is hullanak körülöttem a férfiak.
-Én remélem túlélem. - vigyorgott vissza András. Szegény Szilviről a meglepetéstől még a napszemüveg is leesett.
-Elnézést.
-Semmi gond. - András visszafordult a lány felé. - Akkor megengedi hogy lábadozzak egy kicsit Ön mellett?
Két hétig lábadoztak Vászja húgáék panziójában anélkül, hogy szóba került volna a munkájuk. Sokkal több érdekesebb dolog volt amiről beszélhettek. Bár beszélgetéseik inkább tűntek a görög tavasz buja kiélvezését megszakító szüneteknek.
András úgy tért vissza Budapestre hogy eltöltött két ragyogó hetet valakivel akit nem lát többé. Szilvi is visszatért a szokásos sokat utazó koplaló csillogó hétköznapjaihoz. Úgy egy hónap után vette észre, hogy az a pár dolog amit András mondott neki Görögországban mennyivel megkönnyítette a döntéseit otthon. Valahogy olyan megvilágításba helyezte a kérdéses helyzeteket öntudatlanul, hogy Szilvinek nem maradtak kétségei hogy mit is akar. A második hónap végére azt is tudta, hogy Andrást is akarja.
András eközben hol Henivel hol nélküle próbálta megtalálni az egyensúlyt, inkább kevesebb mint több sikerrel. Közben igyekezett nem is gondolni Szilvire. De időnként, mikor éppen nagyon nem esett kedvére a világ fel fel bukkantak Szilvi formái előtte, és olyankor minden más nő megfakult kicsit. Végül Vászja tolta elé a Google képtalálatát. Egy egész monitornyi fürdőruhás Szikra Szilvi. András majdnem félre nyelt.
-Mi ez?
-A nőd.
-Nem a nőm.
-Tegnap írt nekem Facebookon, hogy adjam meg a számod neki.
-És?
-Megadtam.
-Igaz barát vagy.
-Vagy nem. Heni biztos nem örülne.
-Éppen fasírtban vagyunk.
-Mi a baj vele?
-A'szem unom.
-Hm.
-A'szem ő is engem. Csak valahogy mégis összetartozunk, mégis. Mások...
-...ennyi év után már házasok gyerekkel. - fejezte be a mondatot Vászja. Sokszor megbeszélték már.
-Jobb lenne barátként vele.
-Olyan nincs.
-Tudom.
Két nap múlva felhívta. A következő héten találkoztak. Aztán össze vissza amikor éppen Szilvi ráért, hetente egyszer, kétszer. Közben Heni is közelebb ment Andráshoz, aki azzal küldte el, hogy éppen van valakije. Heni értett a szóból, de nem ment sokkal távolabb. Várt és figyelt. Addigra annyira ismerte már az emberek döntésmechanizmusait, hogy nagyvállalati válságtanácsadó volt, és mellette coach. Ebben az időszakban félve figyelte András életét azon a sok láthatatlan kémvonalon amik értelmezéséhez egyedül ő értett.
Szilvi pedig feltűnt. Hamarosan együtt is megjelentek, amiről magazinokban lehetett olvasni. Andrást nem igazán érdekelte hogy fotózzák, Szilvi pedig megbízott Andrásban, mint azon kevés férfiban az életében aki nem mint fotómodellt ismerték meg.
Szilvi addig is sikeres szakmai életében András katalizátorként hatott. Néha a személye, a varázsa, néha az ötletei, széles spektrumú megoldásai gördítették el az akadályokat Szilvi útjából. Máskor támaszt adó jelenléte segített. Heni megfigyelte majd analizálta az eseményeket, mindvégig a jó baráti pozíció büntetlen közelségében. Végül határozott és egészen közel ment. Egészen odaállt Szilvi és András mellé. Ismerte a világ azon törvényét, hogy ha te szeretsz valakit annak erőfeszítésébe kerül nem szeretni téged. András olyan volt neki, mint egy testrésze. Mélyen és bonthatatlanul összetartoztak, még akkor is, ha ő kalandra vágyott, András pedig valami kevésbé elvontra, valami sokkal inkább testi izgalomra. Heni végiggondolta a lehetőségeit és határozott. Beengedi Szilvit az életébe. Szilvi rengeteget utazott és ilyenkor vagy eltávolodott Andrástól vagy nagyon hiányzott neki. Heni megérezte mikor melyik áll fenn és amikor éppen eltávolodóban voltak becsusszant András ágyába is. Immár a jó barátok újra testi és lelki jó barátok lettek. Heni pedig többször kinyilvánította, hogy nem kívánja döntésre kényszeríteni Andrást. Sőt. Jó ez neki így. Ha meg már nem jó, majd jelzi és kiszáll.
Andrásban vívódott a lelkiismeret hónapokig. Nem érezte helyesnek, de végtelenül élvezte hogy ugyan két személy adja meg neki, de a teljesség veszi körül. Már csak az álmait kellett rendbe raknia és minden tökéletes lenne.
Az Orsinál töltött légzésterápia után kimerülten ért az Oktogonhoz.
-Indiai már megint? - kérdezte Heni unottan.
-Szeretem. De nem kell a Bombai-ba mennünk, elvihetlek az Indigóba is.
-Akkor inkább. Oké. - Heni egészen felderült. Ahogy baktattak a Jókai utcába Heni a terápiáról kérdezte. András pedig igyekezett válaszolni.
-Lát benned valami izgalmasat az a kis nő.
-Gondolom. Különben nem foglalkozna ennyit velem.
-Biztos beléd is zúgott.
-Nem hiszem. De ha mégis, elég egyszer mellette aludnom és kiábrándul rögvest. - nevetett András. Heni nem nevetett.
-Nagyon rád férne ebben valami hatékony segítség.
András telefonja csipogott. Megnézte. Összeráncolta a homlokát.
-Szilvi. - a telefont átadta Heninek.
"Voltam a dokinál. Hívj fel ha alkalmas."
-Mi történt? - adta vissza Heni a készüléket.
-Nem menstruál. Szedett mindenféle bogyót, meg a koplalás sem tesz jót és már egy éve nem. Azt hitte azért van. aztán a nyáron elkezdett figyelni, hogy ne koplaljon, és olyan megbízásokat vállalt csak el, amibe belefér hogy nem lóg ki a bordája. De nem lett jobb.
-Hívd fel. Addig én bemegyek.
-Szia- Szilvi hangja magasabb hangfekvésben mint szokott.
-Szia. - András hallgatott egy kicsit. - Te sírsz.
-Ühüm.
-Otthon vagy már?
-Ühüm.
-Biztos a diagnózis?
-Ühüm.
-Ühüm.
Csend.
-Enned kell, igaz?
-Nem. Ez egészen más. Azt mondja valójában sosem volt és nem is lesz peteérésem.
Csend.
Andráson átfutott valamiféle mély meggyőződés, arról, hogy ez így van jól. A világban ez a rend. Nincsenek tökéletes dolgok. Az arca megint elzsibbadt, a feje kitisztult. Szinte kívülről látta magukat. Az eredményesség istennőjét, Szilvit abban a rumlis és napfényes párizsi szobában, aki úgy pezsdíti fel őt, a férfit, mint senki sem. Magát a koszos belvárosban az Indiai étterem előtt fülére két kézzel fogva a telefont, és pár méterre tőle, a folyton körülötte keringő varázsbolygóját, Henit, akinek fényes gondolatai nélkül minden napja téli ködös este.
-Most azt kellene mondanom, hogy sajnálom, és le kellene tennem, hogy aztán valamikor egyszer csak észre vehessük, hogy már nem vagyunk együtt. De én nem engedhetlek el, Szilvi. Nekem így még jobban kellesz, mint eddig. Mert ennek így kell lennie. - Alig tudott beszélni az arcára telepedett zsibbadtságtól. Meghallgatta Szilvi halkuló hangját, aztán elköszöntek. Bent Heni falfehéren várta.
-Kórház? - kérdezte halkan?
-Nem. Semmi. - megfogta Heni kezét az asztalon. - megmondtam neki, hogy nem hagyom el, ahogy téged sem. Te nem akarsz, neki nem lehet, igazából nem érdekel. Én titeket akarlak. Mindkettőtöket és ennyi.
-Tudom. - Heni egy darabig nézett András szemébe aztán kihúzta a kezét Andrásé alól és papírzsepiért kezdett kotorászni a táskájában. Kifújta az orrát aztán sóhajtott. - Tudom, nem örülök, de tudom valahogy hogy nem lehet másként.
-Személyes inditatásból, mi? - András mosolygott, a szeme nedves volt neki is. Heni visszamosolygott és kiosztotta az étlapokat.
-Így van. Személyes inditatásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése