Terápia

Teola ellenkezett teljes erejéből, rúgott és vagdalkozott, majd mikor megfogták, úgy rendesen, már csak kiabálni maradt ereje. Az őrsön, a hatékony nyugtatóknak hála nem mondott semmit, csak amikor elé tették az összevagdosott férfi képeit tágult meg a pupillája. Elhúzta a papírt a rendőr elől és kivette a kezéből a tollat. Leírta a Lukács Gábor nevet és az időpontot kb, amikor beszéltek telefonon. Aztán visszatolta a papírt a rendőr elé.

-A telefonom a táskámban van. - mondta lassan és tagoltan, de aznap már nem szólt többet.

Az ablak előtt ácsorgott és nézte a szakadó esőt. Minden vád és rémisztő körülmény ellenére , hála a lassan kiürülő szernek, nyugodt volt és képes arra, hogy beszéljen az elme szakértővel. Másnap átvitték egy zárt osztályra, egy külön kezelt, gondosan zárt szobába. A betegápolókból nem sokat látott. Kapott egy hálóruhát és valami ételt. Délután pedig beült hozzá kis műanyag névtáblával az inge zsebére tűzve, dr. Báthory Áron pszichológus professzor.

-Üljön le, kérem, Teola. - búgott kicsit recés, szétdohányzott hangon a doki, aki kidobónak is nagy lett volna, és akinek, szomorú, táskás szemei és foltosan őszülő haja volt. Az a fajta ember akiben folyton keményen elfojtott agresszió bujkál, és aki nem tűr ellentmondást.

-Maga teljesen pálya alkalmatlan. - ült le a könnyű műanyag asztalhoz elé Teola. Felismerte ezt a típust. Kuncsaftja nem egy volt ilyen. A fickó kis mosolyt engedett meg magának, amolyan lefele görbülő fajtát. Várt. Aztán előhúzott egy diktafont és letette kettejük közé az asztalra, majd gondosan lenyomta a felvétel gombot.

-Nem én vágtam szét azt a fickót. - mondta Teola könnyedén. - Jobb lenne ezt hamar tisztázni.

-Valóban nem?

-Valóban nem.

-Ismeri?

-Nem. Sosem láttam.

-Látott már ilyen sebeket korábban?

Teola előtt felrémlett egy kép valami füves magaslaton egy oszlophoz kötözött mézszín bőrű férfiról aki szemében nincs félelem. Aki felé több hullámban záporoznak ezüstös fényű dárdahegyek, amik végül nagyon hasonló módon kaszabolják szét a férfi bőrét.

-Maga rendőr?

-Nem.

-Nem láttam.

A doki apró mozdulatokkal csóválja a fejét, mint egy magának..

-És hogy van Lukács Gábor?

-Ő saját magát vagdosta össze.

-Aha. - a doki értőn bólogatott ugyanolyan aprókat.

-És Ön? Ön mit gondol róla?

-Lukácsról?

-Akár.

-Nem tudom. Bolond.

A doki felvonta a szemöldökét és ismét ott bujkált a mosoly a szája sarkában, ami azt az érzést keltette Teolában, hogy a férfi kifejezetten jól szórakozik, és ez a beszélgetés csak egy játék amiben ők ketten cinkostársak..

-Milyennek látta?

-Sovány volt és nyugodt. - Teola csak Lukács szemére emlékezett és a hangjára ahogy azt a nevet suttogja. - Iskuina. - suttogta Teola is.

-Megijesztette Önt?

-Igen. Azt hiszem. - nem emlékezett pontosan, csak arra az érzésre, ahogy árad belőle az energia, felfelé, kifelé. - Hánytam.

-Igen.

Hallgattak.

-Most jobban érzi magát. - kijelentő mondat, tárgyilagos hang. Teola felpillantott a férfire.

-Nem. Most bezártak, bántanak a szereikkel, dilidokival kell beszélgessek és még az eső is esik. - sorolta, de nem volt sok meggyőződés a hangjában.

-Nem. - szólt a doki ugyanolyan nyugodt hangon – most biztonságban van, érzelmi stabilitásban, beszélhet valakivel aki elfogadja önt és esik az eső.

-Maga? Maga nem fogad el semmi mást csak ami a saját fejében van. - vágta oda még mindig minden tűz nélkül. A doki pedig rutinosan elengedte a füle mellett.

-Mi van az önében? - a mosoly ott maradt a szája sarkán, hogy Teola el ne felejtse.

-Elég jó emberismerő vagyok, hogy ne működjenek a kis praktikái.

A doki kérdőn nézett egy darabig, d mivel Teola nem szólt, ő is tovább lépett.

-Hány nap telt el?

-Mióta?

-A Buddha Hotelbeli találkozó óta.

-Három nap.

-Tizenegy.

Csend.

A doki figyelmesen nézte. A mosoly megváltozott, atyai lett és kicsit szánakozó.

-Ezek szerint nem dacos volt, hanem nagyon érzékenyen reagál a nyugtatókra.

-Gratulálok.

-Megérdemlik. Én nem, mert én csak tegnap kaptam meg magát, és azonnal feleztem az adagját. - elégedett bólintás. - És lám, beszélgetünk. Lassan levezetjük a nyugtatóról. Holnap nem találkozunk, de csütörtökön újra meglátogatom, és remélem az a beszélgetés is ilyen gyümölcsöző lesz mint a mai.

-Szemetek. - Teolát elborította az első érzelem, a harag hogy nem engedték gondolkozni, cselekedni.

-Van kérdése? - nyúlt a magnóért Dr. Báthory, de még nem kapcsolta ki.

-Miért vagyok itt?

-Gyilkossággal vádolják, de a szakvélemény szerint nem beszámítható. Szerintem más ölt és maga a szakvéleménnyel ellentétben beszámítható. Megkaptam a lehetőséget hogy bizonyítsam a teóriámat.

-Kísérleti nyúl vagyok? - felpattant és úgy támadt a férfire, nyugodt hangon amennyire a nyugtató engedte, de azért igyekezett minden magasságával fölé magasodni. - Mit képzel? Az engedélyemet nem is kérik?

-Nem. -felállt kezében a magnóval. - Viszlát csütörtökön. - mondta és lenyomta a megállító gombot. - Iskuina.

Teola felhorkant és úgy nézett azokba a szomorú szemekbe mintha reménykedhetne elfogadható válaszokban. Ő tudta hogy ez a neve. A doki pedig felhasználta ezt az információt, de nem hitte, hogy Teola maga lenne Iskuina.

-Ne merészelje bemocskolni azzal hogy kimondja.

Dr. Báthory lassan pislogott.

-Jobban szereti ezt a nevet mint a másikat?

Teola reszketni kezdett.

-Ne merészelje. - suttogta.

-Viszlát. - mormogta a doki és elgondolkozva távozott.

A szerda volt a leghosszabb nap. Fetrengős, sírós, szitkozódós nap volt. Nyugtatók nélkül. Az eső pedig továbbra is esett, finoman, kis derültebb pár percekkel megszakítva de lényegében napok óta esett. Dr. Báthory csak csütörtök délután érkezett, ugyanazzal a diktafonnal a kezében, és egy kis háromrészes ételhordóval.

-Jó napot Teola. - mondta és leült. Az ételhordót maga mellé tette a szék lábához. Teola nem köszönt csak lovagló ülésben lerogyott a másik székre.

-Hogy érzi magát?

-Szarul.

-Lenne valami aminek örülne?

-Haza akarok menni.

-Nem akar. - a férfi szája sarkában ismét felbukkant a cinkos kis mosoly - Válaszokat akar.

-Maga tudja őket?

-Vannak gondolataim a témában. Mondjuk úgy, hogy nekem vannak ötleteim, míg a többieknek nincsenek.

-Remek. - Teola sóhajtott. - Kellek a bizonyításhoz, ugye?

-Ön elmebetegnek tartja magát. - a doki helyeslő választ váró kis szemöldök felhúzással tekintett a lányra. - Gondolja át hogy tekint magára. Tudja hogy olyasmiket csinál amit mások nem.

-Igen.

-Olyanokat gondol amiket mások nem.

-Amiket mások nem mernek megtenni.

-Tehát?

-Bátrabb vagyok. Őszintébb.

-Más.

-Jó, legyen más.

-Szokott boldog lenni?

-Nem.

-De.

-Jobba tudja, mi?

-Jobban. Én nem csak a szavait hallom, hanem látom az arcát most és láttam amíg aludt és láttam a biztonsági kamerák felvételein is. - a mosoly eltűnt. - Merem állítani, hogy elég aprólékos képem van önről.

-Oké. - Teola meglepődött. - Elmebeteg vagyok?

A doki igazán őszintén elmosolyodott.

-Szerintem nem. Szerintem ön a vetülete valami sokkal fontosabbnak.

-A vetülete. Még jó hogy nem valami egyenlet vagyok.

-Vagy nem. - a vigyorgás vissza szelídült a cinkos mosollyá. - Ez a szakterületem, tudja, Teola.

-Mi is pontosan?

-Az istenek. Azok az esetek amikor a páciens nincs tudatában, hogy úgy cselekszik ahogy egy mitológiai alak.

-És ez lehet normális dolog?

-Ön normális?

-Nem vagyok hétköznapi, de normális vagyok.

-Mitől?

-Tudom mi jó és mi rossz.

-A maga belső értékítélete szerint.

-Mindenki ezt csinálja.

-Így van.

Csendben ültek. Báthory Teola kezét nézte, Teola a magnót.

-Hol a határ?

-Vannak társadalmi normák. Ott vannak a határok.

-Akkor én nem?

-Nézzük meg önt máshonnan. Van kedve tenni egy kirándulást a világában?

-Nem. - mondta és felnézett a férfire. - De gondolom muszáj lesz.

-Előbb vagy utóbb biztosan.

-Jó. - sóhajtott – Legyen.

Dr. Báthory pont száz kérdést tett fel, és sosem vágott a szavába, és nem siettette a válaszokat, de a papírjára csak pár sor írt fel.

• betegségek
• sár, kosz, mocsok
• szexuális bűntudat
  
  
• kipárolgások, testnedvek
• ürítés minden formája

• föld és termékenység
• megtermékenyítés, termés

Iskuina, Dél- és Közép Amerika?

Amikor végeztek kikapcsolta a magnót.

-Jövő héten szerdán jövök újra. Akkor már jobban lesz, nekem pedig lesznek válaszaim.

Teola nem nézett rá. Hulla fáradt volt és teljesen összezavarodott.

-Addigra kipiheni ezt és remélhetőleg letisztul önben is a kép. Köszönöm, hogy ennyire együttműködő volt és ezért a dobozokat nem kellett kinyitnom. Sokkal kellemesebb volt így.

-Mit hozott?

-Mocskot hoztam magának, sarat, rothadást és ürüléket.

Teola lehunyta ültében a szemét.

-Ezt még el kellett mondja, igaz?
-Van még kérdése?

-Mi a másik név? Ne a Teola, azt már érzem.

A doki újra elmosolyodott.

-Szerdán megmondom. - mondta és kiment. Teola befordult falnak és elaludt. Párás erdőkkel álmodott és maszatos beteg emberekkel egy magas kőfal előtt. Egyre erősödő esőben álltak és lemosta róluk a mocskot. Ő mosta le, ő egyedül.

Lukács módszerei - Teola

Szinte tavasz volt. A hosszú tél éppen befejeződött, csak éppen a nap nem sütött még. Lukács lassan végigsétált a Váci utcán, elégedetten nyugtázta a frissen lopott alapozót és korrektort a zsebében, aztán a hasonló módon szerzett pénztárcákat a Nagyboldogasszony templom tövében kiürítette. Elégedettsége tovább nőtt miközben besétált a Buddha hotelba. Letette a pénzt és kivett egy szobát. Rendelt egy vacsorát és egy vödör jeget. Két óra múlva felhívta Teolát Lukács Gábor néven, és igénybe vette szolgáltatásait. Az alapozóval és a korrektorral eltüntette a karikákat a szeme körül. Megitta a bárpult teljes tartalmát és leterítette a lepedőt a Buddha elé és kezet mosott.

Mire Teola megérkezett nem csak a teste de a szíve is kihűlt. Lukács a szobor mellett állt és egy késsel, és az előző hétvégén begyakorolt mozdulatokkal hosszú felszíni bemetszéseket ejtett magán. A lepedőn a talpa nyomán elkenődtek a vérpettyek. Teola benyitott és megdermedt. Hagyta lassan becsukódni maga mögött az ajtót. Lukács abbahagyta a az aktuális bemetszést és beszélni kezdett Teolához. Hangja lassú moraj volt a lesötétített bordó szobában.

-Adj esőt, Iskuina, adj esőt! - beharapta az alsó ajkát, nekidőlt a Buddha hasának, aztán újra kezdte. - Adj esőt Iskuina, adj esőt! - újra csend. A Buddha hasán ahol Lukács hozzáért elszíneződött a festék.

Teola tett egy lépést a szobor és Lukács felé. Nem volt ritka a bizarr fogadtatás. Ha mint papnőt vagy boszorkányt hívták többnyire szerepben kellett érkeznie a helyszínre. Ez a fickó ezzel a helyszínnel és ezekkel a sebekkel azonban egészen felkavaró volt. Nem a vér, nem a sebek, nem a hotel és a hatalmas Buddha szobor. Valahogy a jelenet, a vágásokból szivárgó vér és ez a név gerincvelői bizsergést keltett benne.

-Fogadd el az áldozatot és adj esőt. - morajlotta Lukács. A késhegyről a cipőjére cseppent a vér.

Teola odament és végighúzta az ujját az egyik hosszú bemetszésen. A férfi megrándult. Teola lenyalta az ujja hegyéről a vért. Időt akart nyerni. A vér íze keserű volt, fémes és füstös idegen íz.

-Gyere elő. És adj esőt. - suttogta a férfi.

-Gyere elő? - lassan megnyalt a száját úgy vizsgálgatta a férfi tekintetét. - Itt vagyok.

Lukács belenézett azokba a jellegtelen szemekbe.

-Ki vagy te? - kérdezte Teola, mit sem törődve az érzéssel, hogy a gerincvelő a csontjaiból a koponyájába ölik és a feje búbján kitör belőle. Érzett már ilyet korábban is, extázis és tomboló mocsok járt vele, és végül a teljes katarzis, a teljesség és helyénvalóság boldogító zsibbadása.

-Áldozat? - pislogott Lukács

-Élsz.

-Ha a lelkem kell neked, majd megölsz te.

-Ez így nem áldozat.

-Te sem vagy még az akinek érdemes áldozódni.

Teola Lukács sebeit méregette. Eszébe jutottak a korábbi áldozatok. Mind, bármilyen is voltak a külsőségek, végül mind harcolt az életéért, amit persze végül mind meg is tartott. Teola elmélázott ezen egy kicsit, a hiányérzeten ami a színjáték miatt mindvégig kíséri. Mikor meztelen testeket forgat hamuba vagy sárba, mikor olyan dolgokat eszik vagy etet meg másokkal, ami messze áll mindentől ami tápláléknak tekinthető, vagy mikor büntetést és feloldozást hoz szexuális vétkekért, mind csak eljátssza a valóságot, csak mímeli mindig azt amit tennie kellene.

-Miért, kinek kellene lennem?

-Eső kell.

-Hm. - ellépett a férfitól de nem fordított hátat neki. Félúton állt meg a szobor és az ajtó között.

-Ki vagy te? - Lukács közelebb lépett és a késheggyel felemelte Teola állát. A lány itt már nem tehetett mást, csak mint amit a reflexei diktálnak. Kifordította a kést Lukács kezéből, és gyorsan, biztos kézzel ejtett egy vékony, felszínes ám annál hosszabb vágást a nyakán és az arcán.

-Ki vagy te? - kérdezett vissza torokból sziszegve a férfi felé.

Lukács ha lehet a délutáninál is elégedettebb arcot vágott.

-Én vagyok a bűn, az ármány és a csel.

-Elmebeteg vagy te nem Lucifer. - Teola csalódottan leengedte a kést. Elmúlt varázs. A feje tetején bezárult a lék és már nem érezte úgy hogy a gerincvelő szökőkútként ömlik ki rajta.

-Lucifer? Ne viccelj. Az ördögnek ma már lába sincs. Szarva most éppen egy Samsung fülhallgató, és azon kesereg, hogy megijednek tőle. - Lukács reszelősen felkacagott. - Édes gyermek, te minden termékeny föld anyja, te bűnösök pártfogója, te mocskos vágyak és betegségek istene, meritkezz belőlem, mint most elérhető legalantasabból – abbahagyta és komolyan Teolára nézett - és adj esőt.

Míg a férfi beszélt Teola újra felemelte a kést, ami végül újra ott lebegett Lukács torka előtt. Remegett aztán lehanyatlott.

-Baszd meg te idióta. - suttogta és hányni kezdett. Előrehajolva mélyről és öblösen hányt Lukács lábára, aki ezt elégedetten nézte.

-Jó. Jó lesz. - motyogta és simogatta közben a lány haját. - Akkor ha most az eső nem megy, elég lesz ha engem, mint a legmocskosabbat megtisztítasz.

Teola felsandított két öklendezés között, de harmadikra már nem volt módja mert Lukács megragadta a haját. Teola teste remegett az öklendezéstől, így nem sok módja volt védekezni.

Nem tartott sokáig. Amint kiszabadult Lukács kezéből kimenekült a folyosóra. A liftél azonban már szinte le is nyugodott. A gerincvelő forró kavargása nem apadt el teljesen azzal hogy kiadta magából az utolsó cseppet is. Nem múlt el úgy ahogy szokott, csupán visszavonult a helyére, és ott kavarog tovább, és vele a nyugalom és az erő is megmaradt. Megnézte magát a folyosói tükörben és inkább bement a mosdóba a bár mellett rendbe tenni magát. Úgy távozott fél óra múlva a hotelból mint aki ott lakik és remek napja van. Már az Astorián járt mikor a rendőrautók megérkeztek a hotelba.

Lukács egy napot töltött a rendőr őrsön, egyet a traumatológián és kettőt a pszichiátrián. Végül egy dossziényi papír aláírása után kiengedték. Első útja, úgy ahogy volt Zsófihoz vezetett. Nem csöngetett be, csak leült Zsófi ajtajában a lábtörlőre és rágyújtott. A sminkje rég lekenődött, a hőség újra elöntötte. A cigaretta hűs füstje hosszan melegedett benne mire Zsófi hazaért.

Lukács módszerei – Zsófi

Zsófi egy pillanatra meglepődött a küszöbén bóbiskoló Lukácstól, aztán picit elmosolyodott, mint aki rosszabbra számított.

-Összevertek? - kérdezte semleges hangon.

-Áh, sokkal jobb. - Lukács feltápászkodott. - Eszem valamit, megpihenek, aztán megyek tovább.

-Jól van. Nem is marasztalnálak. - Zsófi letette a kabátját és kibújt a cipőjéből. Nem látta értelmét hogy arról faggassa Lukácsot, hogy honnan tudja a címét. Honnan tud bármit is róla. - Hoztál nekem valamit? - Kérdezte míg figyelte a férfi szögletes mozgását ahogy az kibújik a ruháiból.

-Ó basz'! Tényleg. - Lukács végignézett magán, Zsófi tekintete is a férfi testére siklott. - Adok valamit. - bólintott szinte magának Lukács. Azzal megfordult, bement a fürdőbe, és beállt a zuhanyba.

Zsófi utána ment.

-Hogy nézel ki?

-Jól, nyilván. - válaszolt váll vonva Lukács és megnyitotta a csapot. A víz hideg volt, a sebekről a hegek leoldódtak.

-Hogy nézel ki? - Zsófi egyre mérgesebb lett. - Mik ezek a vágások?

Lukács lassan hátat fordított neki, és a falnak vigyorgott hangtalanul.

-Hallod?

-Hallom.

-Pár napja hoztak be egy fickót... ugyanilyenekkel.

Lukács visszafordult és elzárta a csapot.

-Nahát.

-Ki csinálta ezt?

Lukács mosolygott.

-Ismered?

-Nem.

-De?

-A férjem nem csináltat ilyen szadista beteg dolgokat. Vagy megveret vagy nem. Ennyi.

Lukács csalódottan legyintett.

-Ki beszél a hülye férjedről? - kilépett a zuhanyból és becsattogott a szobába.

-Ki csinálta?

-Mit mondtak a rendőrök?

-Mi a franc van veled? - Zsófi igyekezett megnyugodni.

-Meghaltam. -azzal terpeszbe állt és széttárta a kezeit mint valami szobor. A tenyerei felfele néztek a szemét lehunyta.

-Teljesen kattant vagy.

Lukács újra ránézett.

-Tudod engem arra szerződtettek, hogy a buli végén kitakarítsak, de mivel nekem ez lesz a dolgom, hát másra sem biztatlak titeket, bulizókat, hogy szemeteljetek. Hogy legyen bizton értelme a létezésemnek.

Zsófi közelebb lépett.

-Aztán itt vagytok ti, akiknek az értelme egészen más és basszus, egészen jól csináljátok, tényleg.

-Csak?

-Csak nem vagytok tudatában.

-Míg te igen.

-Igen.

-Oké. - Zsófi elindult a konyha felé.

-Le fog esni egy kéznyi víz holnaptól hétfőig.

-A mi? - fordult vissza mosolyogva.

-Iskuina elfogadta az áldozatot. Megszentelte a cipőm és a lábam és megtisztított a mocsoktól pár percre. Magom vette, hogy a termékeny földbe tegye úgy, hogy az kikeljen.

Zsófi fejében felrémlett egy Lukács előtt guggoló lány aki aztán kielégíti Lukács egyszerű igényeit is.

Zsófi lerogyott a konyhaszékre és onnan a majd három méteres távolságból figyelte Lukácsot. Jól megnézte a sebeket és levonta a maga következtetéseit.

-Túl bonyolítod ezt a dolgot, szerintem. - felállt és bekapcsolta a kávéfőzőt, aztán a bögrékkel visszatért a szobába. - Te vagdostad össze magad, ugye?

-Holnap nem mész dolgozni mert a vízzel leszel elfoglalva. De hétfőn feltámaszthatsz végre valakit ha te is akarod.

Zsófi átnyújtotta Lukácsnak a kávét és belekortyolt a sajátjába.

-Nem úgy volt, hogy téged kell feltámasszalak?

Lukács elvigyorodott és kivette Zsófi kezéből a bögrét.

-Túl bonyolítod ezt a dolgot. Én halott vagyok abban az értelemben, amiben beszélsz, de élő abban amire most szükségünk van.

Zsófi nem akarta elveszteni az információ lehetőségét.

-Ki az az Iskuina?

-Oh. Oh. Kedvelnéd őt. A mocsok, a betegségek, a szex... - sóhajtott – minden olyasmi istene ami undort kelt. - Odalépett Zsófi elé és végigsimított az ágyékán aztán a nő nyakán és végül becsusszant két ujja Zsófi meglepett szájába. - Hívják szarevőnek is. - Kihúzta az ujját és benyúlt Zsófi pólója alá.

-Kik hívják így? - Zsófi agya kereste a tudásmorzsákat a katakombák-mélyi ismerősei kapcsán.

-Az aztékok? Vagy a maják? Valaki messzi régi népek. - legyintett a szabad kezével. A másikkal megmarkolta Zsófi mellét.

Zsófi feladta.

-Oké, gránátalmás barátom. Most vacsorát csinálok, addig száradj és pihenj kedvedre. - Kihúzta Lukács kezét a pólója alól és kiment a konyhába. Mikor elkészült a vacsorára kanyarított pörkölttel visszament a szobába. Lukács még mindig a szoba közepén állt.

-Mit mondtál hogy hívják az undorító istennődet?

-Iskuina, amikor férfiakba metsz hogy esőt csináljon.

-Nem a papjai?

-Ja de. De az mindegy. Az olyankor ugyanaz. - mosolygott és két kézzel mutatott az ablakra ahol gyülekeztek a grafit-szürke esőfelhők.

Belváros

-->

Pali estére összekapta magát annyira, hogy Vászjával tartson egy kis sörözésre. Belvárosi kerthelyiségben találkoztak Vászja még vagy egy tucat ismerősével. Elég sokan voltak ahhoz, hogy elvegyüljön, és Vászjától is elég távol mehetett úgy, hogy ha mégis együtt lépnének le, megtehessék.

Az ilyen helyek jellegzetes lampionos, kerti-székes bája egészen lelazította, meg az a két pár sör-unikum amit maga elé vett kezdésnek.

A szeme mindenhova a koleszban látott férfit vizionálta, úgyhogy egy idő után inkább csak a lányokat figyelte. Az amelyik ott ringatta a testét a beszélgetések morajában elvesző zenére, kezében valami borospohárral, elég bizarr volt ahhoz, hogy jobban megnézze.

Alapvetően egy kicsi, jellegtelen lány lett volna. Bölcsészes göncökben, kifesthetetlen szemmel és színtelen bőrrel. A haja valami kazalban a fejére tornyozva, és a körmein a fekete lakk foltosan kopott. De a csuklóján csörgő a kis egérkoponyákból font láncok, és a nyakában lógó átlátszó műanyagba öntött pók felkeltette az érdeklődését. Amikor Palira nézett Pali kezében megállt a pohár. Kis várakozás után inkább visszatette az asztalra. A lány pedig lehunyta a szemét és elfordult. Pali vett két mély levegőt és elmélázott, hogy mekkora az esélye hogy egy ilyen lány ne legyen magányos. A lány, mintha tudná ismét odafordult és újra felnyitotta a még olyan messziről is bántóan véres szemét. Pali nem vette le róla a szemét. Nem mozdult csak figyelte. A lány pedig odalépett elé és beleivott a sörébe. A szeme fehérje teljesen vörös volt.

-Láttalak már. - mondta miközben Pali sörére cserélte a saját üres borospoharát.

-Lehet. - Pali csak a szemét nézte. - Borra nem kéne sört.

-A hányás is csak egy ürítés. - mondta erre a lány és kedvesen elmosolyodott. - A nedvek örök körforgása a miénk. - billegett kicsit és egyre jobban mosolygott. - Még nem döntötted el, hogy tetszem e, igaz?

-Igaz. - Pali elvigyorodott, és ezzel a szóval már el is döntötte. - De szívesen megismernélek. Mondjuk táncolj velem. Aztán meglátjuk.

-Nem tudok táncolni. - Nézett végig magán a lány. - Csak így ahogy az előbb.

-Nekem meg nincs lábam.

-Van.

-Nincs.

-Hülye vagy.

-Te meg vak? - Pali felállt a lány elé és beleszagolt a hajába. Cigi és nedves föld szaga volt. Samponnak nyomát sem érezte. Kis testszag és kétféle cigaretta szagát ismerte fel.

-Nem, csak a megerőltetéstől kipattannak az erek.

-Ez inkább olyan mint ha műtötték volna.

-Jaj mindenem úgy vérzik mindig. Amikor kislány voltam anyám azt hitte vérzékeny vagyok. De nem, csak folyik folyik mindig ha alkalma van. Folyik, érted így mindenen keresztül, mint valami horrorfilmben.

-Durva. - Pali vigyorgott. - Hogy hívnak?

-Teola. Zoltán Teola. - vigyorgott.

-Mivel erőltetted meg magad?

-Eszméletlen testeket pakoltam egész délután.

Pali pislogott kettőt.

-Fura vagy.

-Te csak ne mondd másra hogy fura, te kecskelény. - kiitta Pali sörét és a magányosan várakozó utolsó unikum után nyúlt. Pali megfogta a kezét és poharastul emelte a saját szájához. Lassan beleivott úgy, hogy a lány is fogta a poharat.

-Olyan nem is tudom, buja vagy, meg ijesztő is, meg szexi is. - kacagott és elengedte a poharat.

-Hm. Teola?

-Igen.

-Engem Palinak.Falvin Pál, kérlek. - meghajolt kicsit. A lány komolyan kezet nyújtott.

-Hello.

Pali kezet fogott vele, bár még pont látta mennyire koszos a lány tenyere.

-Szia. - fogta és nem engedte. Tola nyugodtan várt. Vörös szemeit Palin nyugtatta. - Miért pakol egy ilyen gyönge lány eszméletlen testeket?

-Ezért fizetik, tudod. Ki akarod próbálni?

-Ohh. - elengedte a szurtos kis kezet és egy pillanatra megnézte mennyire lett koszos a sajátja. - Mivel jár ez?

-Alkohollal, korommal, vérrel esetleg sárral, kevéske ondóval és nyállal.

-Fáj?

-Nekem?

-Bárkinek?

-Persze. - belenézett az üres pohárba Pali mellett, felkapta és felemelte. - Na szia. - mondta és egy pillanat alatt ott hagyta Palit a kérdéseivel együtt.

-Várj. - mondta Pali szinte magának egy kis idő múlva. - Bolond lány, várj. - körbenézett, de már nem látta sehol. Vászja egy asztal mellett állt, aminél öten ültek és vigyorogva hallgatták a sztorijait. A hely tele volt emberrel, volt néhány kutya és sok bicikli. A pincérek folyamatosan szedték le a megüresedett poharakat és az emberek állandó áramlása mint a kert és a ház vérkeringése keringett az asztalok és a pult között.

-Kecskelény. - ízlelgette a szavakat. - Faun. - nézegette a kezét, aztán a lábát is. - Kecskelény. Hm. Odament Vászjához és kivárta a sztori végét.

-Add ide a telefonod, az okosabb szebb és gyorsabb mint az enyém.

-Minek?

-Rákeresek erre a faunra.

-Most? - Vászja előkotorta a telefonját. - Kecskelábú, szarvas isten a római panteonból. A pásztorok védelmezője és a nimfák nagy hajkurászója. Buja, csábító hirtelen haragú. - lebiggyesztette a száját. - A'szem ennyi.

-És ki furulyázik?

-Az pán. Pán-síppal. Tudod. - Vászja vidáman legyintett. - Badarság. A római istenek a görögökből lettek zömében. Aki Pán volt Athénban az Faun lett Rómában. - kortyolt egyet a söréből. - A'szem.

Pali matatott kicsit a telefonon, aztán visszaadta. - Páni félelem, Vászja te nagyokos, páni félelem, csak ennyit mondok. Tudod milyen?

-Minden alapot nélkülöző zsigeri PÁNIK. - elnevette magát, aztán vidáman megindult mag előtt tolva Palit a bárpult felé. Ahogy pár lépésre megközelítették, Pali meglátta a pult végében, a kuka és egy bicikli közé szorulva a lányt ahogy a összesimulva áll egy öltönyös alakkal. Az alak kissé megrogyva lassan csúszott lefelé, míg végül letérdelt Teola előtt. Arcát a lány ágyékához szorítva sírt.

Pali csak nézte őket és nem bírt szabadulni a képtől. Vászja egy kicsit ácsorgott mellette aztán inkább kért pultnál mindkettőjüknek. Mire visszaért Palihoz a kis nő és a fickó elmentek. Pali felült a kukára és láthatóan össze volt zavarodva.

-Ismered valamelyiket?

-A lánnyal váltottam két szót. Ugyanilyen fura volt az is.

-Akkor kár meglepődni.

-Azt mondta kecskelény vagyok.

-Jaj már megint ez. - Vászja elfordult. - Külön kórtermet nyitok nektek, basszus, Ganésa és Faun akik együtt söröznek a Grandinoban. - Pali kezébe nyomta a sört és visszament az asztaltársaságához.

Pali lekecmergett a kukáról. Lassan kortyolgatta a sörét úgy botorkált körbe hátha észreveszi Teolá valahol. De hiába rótta a köröket, a lány nem került elő.

Teola csak néha adott fel hirdetést, így is tele volt a naptára. Volt aki boszorkányként ismerte, volt, aki terapeutaként. Volt aki azt hitte szociális munkás, volt aki azt hitte kurva. Áron történetesen úgy gondolta, Teola valamiféle termékenység istennő domina papnője.

Fenyves Áron termékelosztási csoportvezető volt. Élete minden percének gondos őre pedig 19 éves kora óta felesége, Zita. Zita feddhetetlen életű, minta anyja volt 18 éven át Judit és Barbara nevű lányaiknak, akikből gyógytornász és védőnő lesz hamarosan. A lakásuk nett, rendes, minden a helyén, minden a maga precízen megalkotott rendjében, mint egy gépben. A gép egyik fogaskereke volt Áron, egy másik pedig Zita. De az olaj, az ő esetükben, ahogy vagy harminc másikban is, Teola volt.

Áronnak volt pár mocskos kis titka, amiket Teola gyógyítgatott. Olyan titkok amik lyukat ütnének a padlón, átégetnék az újságokat is. Olyan dolgok amiket ugyan elakar a feleség szoknyája, de attól még a férjben ott rohaszt a bűntudat.

Ha Áronon eluralkodott a megvetés önnön lénye felé felkereste Teolát aki rituálisan megszabadította őt. Áron az első alkalommal undorodott az erősen sminkelt szigorú kis nőtől, különösen mikor az ellentmondást nem tűrve elővezette a terápiája gyakorlati részét, istennőjének alkotási mechanizmusát.

-Az első alkalom ingyen volt, úgyis lesz második. - dobta Áron ölébe a zoknigombócot Teola. - Ne félj. Ha újra elkap csak gyere ide és elrendezzük.

Áron még csak a lakótelepről jött ki, már két kukába belehányt és ez nem lett jobb később sem. Öt nap múlva mégis ott toporgott a tízemeletes tövében, bebocsájtást remélve a szentélybe, ahol végre megkapja méltó büntetését és feloldozását. Arra kellett csak figyelnie, hogy a következő két napban Zita meg ne lássa ruha nélkül.

Teola szerette a bűntudatú megkeseredett embereket. Azokat különösen, akik magukat tartják a világ mocskának. Azoknak még mindig volt mit mutatni. A szomorú üzletemberek, az agresszív családapák, és az aberrációikat zugban kiélő középkorú férjek világa volt az övé. Néha, ahogy Áron és Zita esetében is, végzett magzatelhajtást is, füvekkel, mint az ükanyái. Zita bűntudta az elhajtott gyermek után úgy kivirágzott, hogy Teola újra és újra elmeséltette Áronnal a felesége megnyilvánulásait.

Áron bűnei ott lapultak minden második férfiban. Zita bűnei minden második nőben. Összeillettek végső soron. Teola pedig megadta legalább az egyiknek a feloldozást, mert igazán ahhoz értett. Megteremtette a bűntudatot és feloldotta azt. Ezért fizették.

Másik állása legalább ennyire kedves volt neki. Hétvégente hajléktalanokat szedett össze és oltott be, látott el mint szociális munkás. Kiment a helyszínekre, a ragacsos kunyhókba és huzatos zugokba. A nyomorult fekvőhelyekre és lemosott sebeket és kötözött fekélyeket, és meghallgatta a történeteket és adott magából annyit, amennyit csak képes volt.

A mocsok és a földszag, az izzadság és az ürülékszag mind olyan mélységekbe rántották ahonnan vasárnap úgy kelt fel mint egy kemény tél után kisarjadó első rügy. Tisztának érezte magát, erősnek és vitálisnak. Mindegy hogy előző éjjel büntetett e éppen valakit a mocskos gondolatai miatt, vagy egy alkoholista nyomorult földönfutónak szerzett meghitt perceket, a vége minden reggel megtisztult feltámadás volt.

Titok volt ez, hiszen titoknak kellett lennie. Nem volt a világon senki, Teola meglátása szerint, aki ésszel fel tudta volna fogni miért helyes hogy így él.

Az anyjának annak idején, mikor az első csavargót hazavitte, megetette és lemosdatta azt mondta hogy nincs gyönyörűbb a gyarlóságával szembenéző embernél. Az anyja persze azt hitte valami szekta szippantotta be. Valójában nem volt szekta, csak egy kép, ahol korommal és földel szórnak be egy nőt valami termékenységi rítus kapcsán. Egyetlen kép volt ez egy National Geographic magazinban, valamikor a kilencvenes évek elején. Teola nem tudta elolvasni a cikket mivel nem tudott angolul, és a fogászati váróból sem merte hazalopni az újságot.

Megmaradt az emlék, és annak az édes íze, hogy csak az igazán sötét mocskok után van megtisztulás élménye.

A grandiós estébe Áron úgy zuhant bele mint egy eltéved nyílvessző. A fura kecskejárású fickótól könnyen elszabadulva Teola a bárpultnál botlott a családapába aki mikor meglátta reszketni kezdett. -Gyere ide... gyere. - motyogta. A száján szinte látszott a kiáramló párlatok gőze. Teola megcsókolta, ahogy papnőként szokta és félrehúzta a pult melletti sötétebb zugba egy kuka mellé.

-Vétkeid meg bocsáttatnak, - súgta a férfinak. - csak istennőd kedvére kell tenned.

Áron arcán a megkönnyebbülés könnyei futottak végig, és lassan térdre esett Teola előtt.

A lakásban aztán szépen kikötötte Áront, ahogy szokta, és sűrű meghatározott rítusok mellett hol pengével metszett finoman a férfi lágy részeibe szinte láthatatlan bemetszéseket, hogy a bűneiről beszéltette. A metszések okozta fájdalom enyhített a bűntudaton, és ha javulást tapasztalt Teola komolyabban is megjutalmazta a férfit.

Végül az eszméletlenre fárasztott testet rágurított a gumimatracra és fellocsolta a férfit.

-Mosakodj, öltözz. Megtisztultál. - jelentette ki fölé hajolva és azzal ott hagyta.

Már a tető egyik járólapján ücsörgött dohányozgatva mikor rájött, mi nem tetszett neki ebben a Falvin Paliban, azon túl, hogy a magabiztos férfiakat kerülte. Pali magabiztos volt és kiszámíthatatlan. Kicsit azt sugallta hogy jobb mint a többiek. Teola nem tűrte az ilyen pökhendiséget. Elkélpzelte ahogy a fiút megfosztja a protézisektől és gúnyosan nevetve rajta hagyja hogy feltörölje a testével a padlót.

Megrázta a fejét.

-Ez nem méltó hozzád, Teo. - feddte meg magát fennhangon. - Ki vagyok te, hogy büntess? Ehh. - szippantott egyet a cigijéből. - Majd aztán jövök csak, Palikám, mikor lesel a magas lóról.

Hasíték a bábon

András és Vászja döbbenten néztek a villamosról leugró alak után.

-Ez meg ki a fasz volt? - András arca eltorzult, Vászja egyre magasabbra húzta a szemöldökét.

-Sosem tudjuk meg.

-De mi volt ez az apámmal?

-Szerintem nem ismeri.

-De!?

-Nem. - Vászja hátba veregette Andrást. - Nem ismeri. Ez egy bolond.

András nem szólt. Aztán már a Délinél jártak mikor újra kitört belőle.

-Valaki levágta a fejem?

-Le a rohadék. Anyád meg hallgatott, mi? Jól van - vágott Vászja komoly képet - megmondom akkor én, mint legjobb barátod, hogy nincs is ember fejed.

András elsápadt. Lerogyott a bolond után megüresedett székre és nézte a tükörképét az üvegen. Aztán elővette a telefonját, mint egy holdkóros és felhívta Orsit.

-Szia, - vett két mély levegőt - most jól vagyok...

-Szia, én meg nem annyira. - aztán észbe kapott, hogy András bármennyire kedveli, nem a barátja hanem a páciense.

-Ne haragudj, csak az előbb történt valami...

-Rosszul lettél? - Orsi hangja végre felvette a terapeuta hanghordozást.

-Hol vagy? - emelte el András egy kicsit a fejétől a készüléket, amiből recsegés ropogás hallatszott Orsi hangja mellett.

-Anyáméknál. Kijöttem az erkélyre. Erzsébet körút. azt hallod.

-Ja. Jó. Volt itt egy fickó. És meg kell beszélnem veled, mert nem is tudom...

-Mi történt? 

András kereste a szavakat, Orsi várt. Vászja a még a János kórház megállója előtt kikapta a telefont András kezéből.

-Meg kell veled beszélnie. Beszéltünk egy őrülttel és vad dolgokat mondott.

-És te ki vagy? - Orsi majdnem elnevette magát meglepetésében.

-Egy másik őrült, a Vászja. - Vászja vigyorgott.

-Hello Vászja.

-Szia Orsi.

András visszaszerezte a telefonját.

-Igen.

-Oké.

-Tudunk találkozni.
-Rohamod van?
-Nincs. Nem is értem miért nincs. Csak ilyen reszketés van...Igazából nem akarlak zavarni, csak felhívtalak.
-Lehet pedig hogy jobb lenne ha találkoznánk. Mondjuk a Blahán fél óra múlva?
-Nem gond?

-Nem. - ismét kiesett a terapeuta szerepből - Anyám a tévét bámulja, az apja magával sakkozik.

-Blaha, Meki. Oké. Fél óra.

András úgy nézegetett bele időnként a Csirkeburgerbe, mintha a fél zsömle a fedele lenne, és alatta főne ki a vacsora.

-Kihült már. - bökte meg Orsi, mikor odaért.

-Szia.

-Szia.

-Mondd mi ez a fontos.

-Nem tudom, hogy az e.

-Ha idejöttél akkor az.

-Volt a villamoson egy fickó, aki azt mondta ismeri apámat a nagy tűz előttről, és hogy valami fekete isten levágta a fejem és az apám vagy az anyám egy másikat rakott a helyére.

-Mi?

-Ez. Ezt mondta. Levágta a fejem valaki és az apám és egy másikat tett a helyére. Aztán Vászja hülyéskedett, hogy nincs is emberi fejem... pedig nem mondtam neki a madaras teóriánkat.

Orsi szája kicsit tátva maradt. aztán körbenézett, mintha azt várná, hogy valaki odamegy hozzájuk.

-Van ilyen történet ám, hogy levágták a fejét és egy másikat tettek a helyébe. A világ egyes részein a kisgyerekek is ismerik.

András olyan elkeseredett arcot vágott, hogy Orsinak egészen megesett rajta a szíve.

-Ganésa.

-Mi?

-Ganésa ilyen. Hindu isten, tudod, az elefánt fejű. Az apja dühében levágta a fejét, de megbánta és az első állat fejét tette a helyére amit meglátott, történetesen egy elefántot.

-Kedves történet. - András vissza dugta a dobozba a szendvicset. Hallgattak egy kicsit aztán Orsi homlok ráncolva vette ki a szendvicset András dobozából újra.

-Nincs benne madár.
-Persze hogy nincs. Meki-burger.
-Úgy értem ebben a Ganésa sztoriban nincs madarász vagy madár egyáltalán.

-Ha lenne sem értem hogy jövök én ehhez, mikor a létezéséről sem tudtam ennek a Ganésának eddig.

Orsi előkapta a telefonját és kicsit keresgélt a neten, aztán letette András elé. A képen egy varjú húzta szekéren egy fekete bőrű isten volt látható. 

-Van olyan verzió, ami szerint Ganésa születésekor tartott ünnepségre a Shani nevű istent elfelejtették meghívni és ő pörköli le a fejét haragjában.

-Remek. Madár húzza a szekerét?
Orsi bólintott. Maga elé fordította a telefont és kikapcsolta. 

-Valamiért azonosítod magad Ganésával, szerintem.

-Szuper. -hárító, gyors válasz volt ez, amit Orsi kikapcsolt telefonjának gondos szemrevételezése követett. - Ganésa? Mi ez? Mi közöm nekem ehhez?
-Az egyik legnépszerűbb hindu isten. Jó arc. Elefánt feje van. Az akadályok elhárítója, és...

Orsi karja lúdbőrzeni kezdett, de nem mondta tovább, pedig hirtelen elkezdte észrevenni az azonosságokat. Megfogta András kezét.
-Minden rendben lesz.

Valahol a hetedik kerület mélyén, egy szeles belsőudvar sarkában, Lukács szemei felpattantak, mintha meghallott volna valamit. Lassan felemelkedett guggoltából. Eldobta a csikket, ami már rég nem égett, de még a szája sarkában pihent. Elvigyorodott és elindult a kapu felé. 

vetni aratni vetni aratni

Hajnalban kelt. Lezuhanyozott, hosszan folyatva a forróvizet magára. Aztán megborotválkozott minden lehető testfelületén, csak a haját és a szemöldökét hagyta meg, mielőtt munkába indult.
Már a kocsiban ült mikor eszébe jutott, hogy bár ígérte, Lukács nem mesélte el honnan szedte a gránátalmát. A sor lassan csúszott a reggeli csúcsforgalomban lámpától lámpáig. Ígérgette neki a mesét arról, hogy ki küldte. - elmosolyodott - Kedves bolond fickónak tűnt, akitől biztosan sokan megijednek. Zsófi gyakorlatilag nem félt senkitől. A munkahelyén kitett egy táblát, hogy Márton, a váltótársa ne veszítse szem elől a valóságot. Ez állt rajta:
"A test csak héj, a fájdalom és az öröm csak egy-egy állapot, és az élet csupán egy felvillanó vaku a halál végtelen masszájában."
Nem ő találta ki, de akitől hallotta jól eltalálta mi kell a kórbonctani intézet négyes számú műtőjébe. Mikor beért mindig kicsit lelassult. Bent nem sietett senki. A halottak zömében ráértek, ők is. Ez nem azt jelentette, hogy hosszan diskurálva kávézgatták volna át a napot, csupán annyit, hogy a vizsgálatokat, feljegyzéseket úgy készítették ahogy a századfordulón a boltos a könyvelést. Cirkalmas precizitással, igényes mozdulatokkal, mint valami bizarr balett lenne  2027-ben az akkori Trafóban.  Zsófi beöltözött, aláírta a jelenléti ívet és bevonult a tábla alá, megejteni az Y metszést valakin.
Gondolatai Lukács és a gránátalma körül jártak. Elméleteket gyártott a fickóról, aki valami lakásfoglalóként szerezhette az öreg lakást, és aki valószínűleg soha nem fog visszatérni oda. Zsófi szőtte az elméleteket, miközben lemosdatta a testeket. Gondolkodott a gránátalma jelentőségén, és latolgatta az esélyét Lukács újbóli felbukkanásának. Pedig nem szokott fejben hosszan időzni az élőkön. Annál többet kalandozik a halottak világában. A testek amik a keze alá  kerültek meztelenek voltak és hidegek. Ott feküdtek az acélasztalon mint megannyi regény, a papír ez esetben a test nagyon sok apróságot elárult. Gyerekkori sérülésektől kezdve, műtétekről, rosszabb évekről, hízásról, fogyásról, szülésekről, hitről és titkolt félelmekről, stresszről és rejtve maradt titkokról beszélt el mindent. Nőkről akik igyekeztek palástolni a korukat a ruhából kilógó testrészeiken, de mindent elárult a fenekük. Férfiakról akik ápolt keze elárulta hogy sosem használták még barkácsolásra sem, ám Zsófi abban is biztos lehetett hogy fiatal koruk óta nem látták a saját merevedésüket. A testek beszéltek rossz cipőkről, kihízott ingekről, dohányzásról, szexuális szokásokról. Mindenről ami immár lényegtelen. Zsófi szerette a múlandóságot. Mindig néven szólította a testeket, kedvesen beszélt velük, és akiből csak lehetett kivette a legalsó csigolyát.
A legalsó csigolya -hite szerint- átlóg az alvilágba. Mint valami apró horog ott kandikál egész életünkben az alvilág tükörfelszínén. Így minden mocsok amit az ember az adott élet felvillanó vakujában kiereszt magából az oda folyik le, meggyűlve az utolsó csigolyában. Zsófi ezt vette el tőlük, mintegy könnyebbé téve a súlyos zsákot, amit mindenki cipel.
Az összegyűrt görbe hátú nénikénél tartott mikor eszébe jutott, hogy Lukács értette a tréfát, hogy nem akarja az asztalán látni. Elzárta a csapot és a néni petyhüdt bőrére meredt.
-Honnan tudta? - Úgy érezte magát, mint aki nem érti a poént pedig  mindenki nevet.
Újra megnyitotta a csapot és megpróbálta felidézni percről percre a Lukáccsal töltött időt.

Lukács ez alatt a Móricz Zsigmond körtéren ült a villamosmegálló korlátján alig karnyújtásnyira két fiatalembertől, akik közül az egyik éppen diktált valami történetet a másiknak erős, magabiztos hangon. Amelyik beszélt kicsi volt és gyors, az a típus akiből bivalyerős köpcös kis vidám emberek lesznek a negyvenes éveikre. A másik magas volt, és jó felépítésű, kis hassal. Lukács nézte őket, különösen a magasabbat, és mosolygott magának. Míg vártak ő hallgatta a történetet és kissé ringatva magát a korláton. Aztán meggondolta magát és lependerült eléjük hogy tüzet kérjen. Azok nem tudtak adni neki és nem is foglalkoztak vele tovább. Délután volt, és az azzal járó tömeg szállt le és fel a villamosra. Lukács felszállt velük a 18-asra. Gyorsan leült az egyetlen szabad helyre és merőn nézte a sóhajtozó idős hölgyet aki mellé állt. A két fiú mögötte volt. A hölgy nyakában komolyabb aranykereszt lógott. Lukács észrevette és közelebb hajolt hozzá.
-Nahát. - mondta. - Minek ez magának?
A nő megijedt és arrébb furakodott. A magasabbik fiú észrevette Lukácsot és egy pillanatra mintha mondani akarna neki valamit. Lukács egy majom fürgeségével pattant mellé.
-Nahát. - mondta immár egészen más hangsúllyal és igyekezett barátságosan nézni. - Milyen szerencse hogy nem hasonlítasz annyira apádra.
A srác visszafordult a barátja fel.
-Mindenhol ott vannak az adósok. - a hangja halk volt, szinte magyarázkodó.
-Mint a varjak, mi? - a másik srác őszinte érdeklődéssel nézte meg Lukácsot. - Ismered az apját?
-Igen. Még régről. Még a tűz előttről.
A kisebbik srác szeme hol Lukácson pihent hol a barátjára rebbent, azt várva hogy az bevonódik a furcsa társalgásba.
-Volt tűz?
-Most van.
Lukács a szemét dörzsölgette aztán elvigyorodott.
-Még mindig csípi a szemem. - megvonta a vállát. - Mondd meg neki, - intett a magasabbik srác felé, mintha az nem állna mellette - ha éppen látod, hogy jobb lenne ha elfogadná, hogy egy szaros fekete bőrű szombat isten megfingatta. De lám van élet aztán is, ha valakinek ilyen az apja - elgondolkozott - vagy az anyja, mint az övé.
-Aztán is? - a srác közelebb hajolt. Lukács is közelebb hajolt. A szájából édeskés gyógyszerszag áradt.
-Aztán, hogy az a hirtelen haragú lekapta a fejét, kénytelen volt egy másikat forrasztott a helyére.
Beállt valami csend, valami hirtelen zárlat bennük. A két fiú rámeredt Lukácsra. Az meg csak vonogatta a vállát és a Rácz kertnél hirtelen leszállt.

Zsófi

Sötét lebuj volt.Az imbolygó alakok csak szörnyek emberinek szánt de elrontott, lassuló körvonalának látszódtak a villódzó fények előtt. Pince volt régen. Szénporos egér-futotta katakomba, ami egymásba nyíló újabb és újabb termekből állt. Pultok, testek és a gyomorban kezdődő dübörgés. Zsófi nőies alakja ellebegett a többi test között. Erős sminkben, szegecsek és csipkék között feszülő arccal alig tűnt húszévesnek. Fakó fehér bőrét nem alapozó adta, és bár hatalmas ábrándos szemei naivitást sugalltak, valójában túl volt már a harmincon.

Nem először járt itt, és most is otthonosan csúszott közelebb az újakhoz, a friss húshoz, ahogy minden péntek éjjel. Férfiak és nők keveset beszélve ismerkedtek egymással gesztusok és érintések segítségével, amelyek egyre direktebbek és merészebbek lettek ahogy teltek az órák. A zene is ezt a transz szerű állapotot segítette elő, ahogy a díszletek és az italok is. Aki betért hozzájuk, a húst kereste a misztikum mélyén. Zsófiban pedig minden megvolt ehhez. Magas nőies teste, nagyon rövid haja kihangsúlyozta szív alakú arcát és hatalmas szemeit. Finom keze világított a fekete szűk pulcsi ujjvégein. Kifigyelte az új lányt, aztán mellé lépett. A keze becsúszott a lány tenyerébe. A zilált hajú kisírtra sminkelt szemű lány meglepetten emelte fel a kezében talált kezet. Zsófi elé lépett és lassan odasimította az arcát a lány arcához. A lány mellett feltűnt egy fickó is. Ő is odanyomta Zsófihoz a arcát. A bőre száraz falevél, a lehelete édesített gyógyszereket idézett. A hangja mélyebb volt mint ahogy vékony teste alapján várható volt.

-Itt az idő a mozgásra. Gyere velem,

Zsófi nem mozdult. A férfi pedig kis szünet után tovább beszélt.

-Arany az ág odakint, fogy a jó. Késik a tavasz. Beléd beszéltem az első villamost. Habos leszel mint egy délutáni sör és én lenyalom a felesleget a csípőd ívéről.

Zsófi elengedte a lányt és kicsit eltolta a férfit. Az felemelte a mutatóujját és lassan Zsófi homlokára mutatott vele. Mikor az ujja hegye nekinyomódott a homlokának a fickó szája egy szót tátogott jól olvashatóan.

-Ébredj.

Zsófi szerette a furcsa figurákat. A lecsúszottakat nem, inkább azokat akiknek van polgári állásuk, de otthon vagy más hazafele kibontják a szárnyaikat, visszafestik a lekopott törzsi jeleket. Ez a kis fickó pont ilyennek tűnt. Idősebbnek a csapodár hirtelen ifjúságnál. Olyannak aki sokat látott de szavakat nem teremtett az élményekhez az elméje. A teste inas volt, szürkés bőre már néhol petyhüdten lógott. 

-Voltak jobb idők is. - mondta neki mikor kiléptek a pincéből. - Igaz?

-Ezek a legjobb idők. - felmutatott a kopasz fákra amiknek narancssárga körvonalat adott a sárga lámpafény. - Látod, nem hazudtam. Aranyág.

-Majdnem jó az első villamos is, csak látod ez egész nap jár.

-Nekünk az első lesz.

A szem alja sötét volt. Zsófi csak a lakásban vette észre hogy nem festett dark kellék, hanem saját, árkosan sötétedő lila karikák vették körbe a fickó szemét.

-Lukács.- vont vállat az előszobában. - Csak ennyi. Lukács. - Zsófi elnevette magát. Halkan és jelentőségteljesen mondta be az asszonynevét.

-Percell-Flórné. - majd várt egy pillanatot. - Zsófi.

-Persze hogy. - mormolgatta Lukács és levette a kabátját, aztán lesegített Zsófiét is. - Persze persze. -Végül magához vonta, átölelve a derekát. - Beszélgetünk is majd. Zsófi. Reggel. - mondta és ellentmondást nem tűrve folytatta a csókolózást ahol a középső teremben elkezdte, az ébresztő mozdulata után.

Reggel nem sütött be a nap, pedig nem voltak függönyök az ablakokon. Ajtók sem voltak a szobák között. Kopott türkiz festék levelekben vált le a falról az ágy mellett. Könyvek hevertek egy fotel mellett és négy mobil szívta fel magát egy földre dobott elosztó körül.

Lukács horkolt. Az ágynemű öreg szagú volt és foltozott.

Zsófi halkan, szinte osonva körülnézett a szobában. A mobilokon kívül nem talált semmit ami a férfihoz tartozó lett volna. Az a pár öreg bútor ami lézengett a lakásban akár lomtalanítási is lehetett volna. A könyvek borítótlan hetvenes években nyomott olcsó ponyvakrimik voltak. A fürdőben nem volt pipereholmi, a konyhában két öreg bögre és két tányér jutott az ott árválkodó egy késre és kanálra. Zsófi jól megnézte a nikotintól sárga konyhafalakat. Ismerte ezt az ízt. Visszaosont a szobába és kicsit felsikoltott úgy megijedt az ágy szélén ücsörgő halott sápadt férfitól.

-Zsófi. - mondta. - Cigit?

-Nem. Kösz. - Zsófi lassan öltözni kezdett.

-Pedig. - rágyújtott a zsebéből előkotort gyűrött cigire. - Van neked valamim. - megvárta míg Zsófi ránéz. Lemutatott az ébredező farkára aztán rámutatott az éjjeliszekrény fiókjára. Zsófi nyugodtan nézte. Ismerte az ilyen alakokat és valahol mélyen kedvelte őket. 

Biccentett aztán míg Lukács előhúzta amit a fiókban tartott ős befejezte az öltözést.

-Előbb én, aztán az ajándék. - mosolygott. Az arca csupa ránc volt. A lila karikák még sötéebben ölelték körül a szemfehérjét. A cigit fogó kezében CBA-s zacskóban egy teniszlabda nagyságú tárgy volt gondosan becsomagolva.

Zsófi odalépett elé és megsimította a borostás arcot.

-Mi történt veled?

-Mindent láttam.

-Azt hordod a szemed alatt?

-Nagy tüzeket raktam, hogy ne fázzak, tudod. Aztán tovább fáztam. Aztán elindultam és most itt vagyok, de a tüzek ott maradtak belül, és az - átadta a csomagot - az füstöt csinál.

Zsófi átvette. Elkezdte kinyitni.

-Előbb... - Lukács megfogta a kezét. Finoman, Alig ért hozzá. - Tudod. Mondtam. Reggel beszélgetünk. Te meg én. De előbb...

Zsófi leült elé a földre és onnan nézett fel rá. Eldöntötte hogy végigcsinálja, mert ez a fickó is megért volna egy regényt. A gondolattól újra elmosolyodott.

-Remélem nem fogsz a késem alatt kikötni egyhamar, Lukács.

Lukács szeretettel nézte őt azokkal a túlvilági szemeivel. 

-Hehe. Nem. Ne félj ettől. Csináld jól, aztán elmondom mi az ajándék és ki küldte.

Zsófi nem kérette magát tovább, de amikor végzett, és Lukács keze is elengedte az ágyneműt, mikor mindketten kaptak már levegőt újra maga elé vette a kis csomagot. Lukács újabb cigiért nyúlt.

-Neked vettem. Cigi helyett. Ő adta rá a pénzt. Úgyhogy megvettem neked, mert ő, tudod, ő szeretné ha ennél ilyet. 

Zsófi egyre vidámabban húzta elő a zacskóban bujkáló gránátalmát.

-Ez most komoly? Vettél egy gránátalmát és nekem adod?

-Neked vettem. Zsófi.

-Nem is ismersz.

-Nem. - megnyalta a száját. - De tudom milyen vagy.

-Az nem ugyan azt jelenti? - Zsófi felállt. - megpucolom. Ahogy kinézel, rád fér ennyi vitamin. - kiment a konyhába és elkezdte megpucolni a gyümölcsöt. Aztán a gondosan levágott félgömb héjba pakolta a magokat és visszament a szobába.

-Tessék. Itt a fele.

-Tudod. - lassan formálta a szavakat. - Nagyon szeretem az ünnepi alkalmakat méltón... tudod. De most csak ez van. - mutatott körbe a romos kopár szobán. - Ha akarod, ez is palota. - jelentőség teljesen a gyümölcsre mutatott. Zsófi bekapott pár szemet és élvezettel szopogatta a magokról a húst.

Míg eszegetett a férfi felöltözött. Elnyomta a cigit és kilesett az ablakon. aztán a hideg radiátornak dőlve nézte Zsófit.

-Bírlak, Lukács, komolyan.

-Én is bírlak, ... Zsófi. -aztán kiment wc-re. Zsófi ücsörgött, ette a gránátalmát, aztán meghallotta az ajtócsukódást és felpattant. Lukács elment. Hangtalanul porzott le a lépcsőn a lövésnyomos öreg házban, míg Zsófi a gangról nézte. 

Zsófi megette a maradékot. Megállapította hogy Lukács nem evett egy falatot sem, aztán vállat vont és becsukta maga mögött a lakásajtót és hazament.

Terápia

Pali elindult a hang után a folyosón, végig le a sok lépcsőn a kapuig. Rá sem nézett a halkan horkoló portásra. Az utcai lámpák fénye narancssárgára festette a fákat. Pali kibotorkált. A férfit nem látta sehol. A kezei szorosan ölelték még mindig a cilindert. A két sört kivette és letette a kapualjba, had örüljön aki megtalálja. Lesétált a villamoshoz. Leült a járdaszegélyre és mélyeket lélegezve próbált úrrá lenni a pánikon. Fejébe nyomta a cilindert aztán előkotorta a telefonját, de hiába nyomkodta a gombokat Vászja nem volt kapcsolható. Hosszan ült ott vacogva mire rájött, hogy az utolsó villamos rég elment az elsőig meg még órák vannak. Elindult hát gyalog a sínek mentén valamerre. A szeles széles utak sosem voltak teljesen kihaltak. Ő pedig, mintha egyedül lenne otthon a tükör előtt, úgy állt meg megnézni magát egy egy kivilágítatlan kirakatban. Kereste az okot, amitől ő tűnt ijesztőbbnek, és nem a halálfej forma alak, de nem látott magán semmit ami ne lett volna meg korábban is. Jelmez szerű ruha, éles, markáns vonások, tiszta acél rövid szárú gólyaláb érzetű protézis.
Sikerült az első villamosnak még a vonalon találnia, ahogy imbolyogva lassan poroszkál a sínek között. A villamos csengetett ő pedig hálásan integetett, hogy hadd szálljon fel. A vezető végül ajtót nyitott és pár fáradt arcú munkással becsilingeltek Kelenföldre.
Vászja lakása kicsi volt és rumlis. Pali csak egyszer járt ott. Emlékezett a faltól falig, padlótól mennyezetig érő zsúfolt könyvespolcokra. A sarokban álló, láthatóan napi használatban lévő futópaddal. Vászja sajátos ki nem mondott dolgai mindenütt. Ahogy várta a liftet, és ahogy a piros festékbe karcolt szövegeket nézegetve felrepült a nyolcadik emeletre egyre azt mantrázta, hogy Vászja nem fél. Vászja az egyetlen aki soha egy percre sem félt tőle. Soha.
Kopogott és várt. Aztán csöngetett. aztán kopogott. Aztán nekidőlt homlokkal az ajtónak.
-Kérlek. Kérlek. - motyogta még akkor is mikor az ajtó kinyílt és az álomtól bedagadt szemű Vászja behúzta a lakásba.
Állt egy darabig és fürkészte Vászját aki konkrétan rá sem nézett, csak levette a cilinderét, lehúzta a kabátját, kihámozta az ingekből és ráparancsolt, hogy vegye le a nadrágját és ha meg van kerüljön beljebb, tegye le magát aludni, de ha nem, akkor is fogja be a száját. Azzal ott hagyta Palit az egylépésnyi előszobában és visszamászott az ágyába.

Reggel be sütött a nap. A sok könyvtől folyton papír illat volt, mint valami könyvtárban. Vászja Pali felé fordulva feküdt és figyelte az arcát. Mikor Pali végre kinyitotta a szemét Vászja nyugodt arcvonásai nem változtak.
-Szólj ha eljött az ideje a kávénak.
-Még nem.
-Jó.
-Kösz hogy itt...
-Szívesen.
Vászja halványan mosolygott.
-Nem voltam túl kedves. Bocs.
-Nem gond. Tegnap messze te voltál a legkedvesebb.
Vászja csak nézte.
-Mit látsz?
-Inkább érzem. - felült és Pali felé fordult - Amit szoktam veled. A taszítást és vonzást egyszerre. - vigyorgott - Szeretem. Izgalmas.
-Tegnap halálra rémítettem vagy húsz koleszos gyereket azzal, hogy kimentettem egy lányt egy erőszakoskodó faszi kezéből.
-Mit érdemel az a bűnös. - bólintott Vászja, mintha mi sem lenne természetesebb.
-Nem akarom ezt. Olyan.. - hanyatt fordult, el az ablakon beáradó énytől - Olyan mintha egyre rosszabb lenne. - Kereste a szavakat. - Én nem csinálok semmit, és mégis mindenki megrémül. Addig jó volt amíg nem figyeltem, vagy amíg van valami szexis dolog...
-Amíg lenne kedved dugni.
-Igen. - Pali ránézett Vászjára. - Honnan tudod?
-Figyelek.
-El kell menjek valami dokihoz. Valami agy-kurkászhoz.
-Hm. Lehet. - Vászja a takaró redőit kezdte babrálni. - Sok válasz lehet. Ismerve téged, nem biztos hogy az agyad kemikáliákkal való elzsibbasztása jó megoldás erre.
-De valami nagyon nem oké velem.
-Ez nagyon te vagy. - Vászja felkelt és az egyik könyvespolchoz lépett. - Nem olyan ez mint Sámon haja, hogy levágják és erejét veszti. Nincs olyan sejted ami nem lenne ilyen kettős. - hátra fordult az ágy felé - Te egyszerre vagy nagyon vágyott... és itt direkt nem a vonzót mondom. És egyszerre vagy taszító is. És ennek nem sok köze van a lábadhoz, bár ha őszinte akarok lenni, ez a fura protézis olyan túlvilágivá teszi a járásod.
Pali csak leste mire jut az eszmefuttatással.
-Volt egy ilyen előadás... kik is csinálták? Ők jutottak eszembe rólad mikor először voltam nálad, és körbe matattad a szobát. Igen! - visszaült az ágy szélére és felnyitotta a gépét.
- Duda Éva társulat volt. - mondta lelkesen és mutatta a videót Palinak - Nézd meg. A Faun.
A gép az ágyon, mögötte Pali egyre sötétedő arca, mellette Vászja mosolygós nyugalma ahogy együtt nézik a bizarr modern balettet, amiben egy nő vív a benne dúló bujasággal, a mássággal ami csak valaki mellé állva látszik, a rajongással ami felzabálja és a kirekesztettséggel ami a rajongással együtt jár.
-Érted? - tette le a gépet Vászja. - Érted már mi vagy te?
-Egy különc, kicsit undorító krícsör.
-Nem. Te egy különlegesség vagy. Egy vágyott lény akivel nem lehet azonosulni teljes egészében. Akit más még csak nem is érthet meg, mert nem valószínű, hogy 20%-nál nagyobb arányban hasonlítanál bárkire.
-Ilyen vagyok mint az ... az a nő?
-Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy te vagy a Faun?
-Mondjuk ezt ha attól elmúlik. - bizonytalanul elmosolyodott.
-Sosem fog elmúlni, de nevet adhatsz neki és megismerheted azt aki te vagy. -elgondolkozva nézett ki az ablakon. - Keressünk olyasmit amihez hasonlítasz. Valami olyan dolgokat amik segíteni megérteni milyen vagy. Nincs új a Nap alatt. Biztosan mások is éltek már át hasonlót, vagy voltak ilyen állapotban.
Felállt és lekapta a takarót Paliról.
-Te nagyon valamilyen vagy. Ha én lennék ilyen elveszett én keresnék példaképeket, akik harmóniában élik azt ami bennem diszharmónia.
-Ezt most komolyan mondod?
Vászja visszadobta a takarót Palira és leült az ágy elé a földre, így a fejük kb egy magasságban volt. -Tudod ki a faun? Milyen egy faun?
-Ilyen? - mutatott a gépre Pali.
-Ez egy interpellálás.
-Kecskelábú római isten? - ráncolta a homlokát emléktöredékek után kutatva.
-Talán a leghosszabb életű görög isten, álnéven beóvakodott Rómába és a katolikus mitológiában is derekasan részt vállal. - Vászja egyre jobban vigyorgott. - Szerintem ha elkezdenél ismerkedni vele, sok dolog a helyére kerülhetne benned.
-Te vagy az egyetlen aki soha egy pillanatra sem ijedt meg tőlem.
-Hát. - felállt az ágy elé és nyújtózkodott egyet - Akkor húzódj beljebb, hadd feküdjek vissza.
Paliban benn szakadt egy elkezdett mondat aztán elnevette magát.
-De miért nem?
-Csak. - fogta be a száját Vászja és magukra húzta a takarót.

Ez vagy te

Az A38 hajó volt az egyik kedvenc helye. Persze volt ebben elitizmus is és akadálymentesítettség is. Volt benne víz és ritmus és a hajóbelsők jellegzetes ringása. Pali bút felejteni jött ide. Megfogadta hogy kedves lesz, jó fej és azt az énjét amitől lúdbőrzik egy kicsit mindenki, azt igyekszik valahol útközben elveszteni. Lábra pattant hát. Két inget húzott egymásra és arra a frakkszabású bőrkabátját. Cilindert és sétapálcát vett magához, és kis övtáskát a cuccainak.
A villamoson már kiszúrt magának egy társaságot. Vidáman kuncogó lányokat akik aztán elpirultak a lábát látva. Vigyorogva szállt le velük, majd apró kecskés léptekkel ment oda hozzájuk és kalapot emelve a régi idők eleganciájával hajolt meg előttük. A lányok nevetgéltek és hagyták hogy elvegyüljön közöttük hol egyikkel váltva pár kedves szót, hol másikkal. Óvatosan mérlegelve minden gesztust, nehogy a figyelme egy lányra összpontosuljon.
A koncert jó volt és hangos. Kimosta a fejéből az árnyakat. A lányok hajladoztak a keze között és belekacagtak a hajó tatról a vízen megcsillanó éjszakába. Ő bort hozott nekik és bókolt és könnyedén érintett meg egy kart, egy kezet, apró csókokat váltott és kacérkodásra ingerelte őket. Olyan sosem volt emlékeket idézett bennük, amiket csak elképzeltek pár évvel korábban egy-egy pöttyös könyv vagy szalagos-fürtös lányregény olvasása közben.
Három lányra jutott szétszórt figyelme, és úgy találta ez a tökéletes mennyiség. A pillanat heve tovább melengette őket a kollégium kapujáig, ahol egyetlen percnyi izgatott tanakodás után végül bevitték magukkal, lopva is kuncogva, fel a harmadik emeleti úgy nevezett társalgóba.

A kisebb osztályterem nagyságú szobában, a koszlott fotelekkel és kifakult kárpitú székekkel körberakott ping-pong asztal körül zajlott az élet. Enyhe fű szag, néhány kifli, sok tömény és sok sör sorakozott mindenfelé. Fiatal testek a székeken, fotelekben, az asztalon és a földön. Valami ricsajos mini hifiből beazonosíthatatlan zene adott fehér zajt a beszédfoszlányok köré. Palin kívül voltak még idősebb arcok, páran a sok fiatal lány között. Pár rajongó tekintetű, arcba fésült hajú fiatalember is osztotta az észt.
Pali felült az asztalra és keresztbe tette a lábait. A kabát fecskefarka szétterült körülötte. Cilinderét felfordítva tette maga elé és kimérten bele emelt két bontatlan sört. Aztán odacsalogatta a három lánykát és ott folytatta a flörtölést velük, ahol a kapuban abbahagyta.
Szembe vele egy fotelban, törökülésben egy fickó ült, aki le sem vette a szemét a három lánykáról. Nem telt sok időbe, hogy az egyiket az ölébe édesgesse. Az a fickó sem volt már kamasz. Vékony inas testét igazán divatos holmikba csomagolta. Haja csak borosta, az arca férfiasan ráncolódó. Sármos is lehetett volna, ha felszed pár kilót, és ha nem lenne valami kimondottan nyugtalanító a tekintetében.
Pali nem sokat törődött vele. A humora a fickónak jó volt, bár elég összefüggéstelenül váltott témát. A lánykával nem erőszakoskodott, hagyta had menjen minden a maga tempójában. Pali köré újabb fiatalok gyűltek, ő pedig egyre kevésbé szólt direkt egyikhez vagy másikhoz, sokkal inkább mint egy egyszemélyes színház szórakoztatta az egybegyűlteket. Bele is feledkezett ebbe a jól ismert örömbe, amit sikamlós viccek, a külön a férfiak és külön a nők dicsőítése és eközben élvezettel fogyasztott italok együttese okozott. Talán ha még egy kicsit jobban belelazult volna észre sem veszi, ahogy a fickó kivonszolja a lányt az ajtón. Talán nem is gondolta volna hogy baj van, ha a férfi nem őt nézi eközben, vállak és fejek között, pont őt.
Ügyetlenül felállt és nézett utánuk, aztán inkább elkiáltotta magát.
-Hé! Hé! Hozd vissza!
Mindenki az ajtó felé fordult. A fickó pedig kicsit elmosolyodott, mintha csak erre várt volna és úgy ahogy voltak, ahogy megragadta a lány fejét a hajánál fogva, ahogy az egyik kezét hátracsavarva tartotta maga előtt, megálltak.
-Nem hozom. - mondta nyugodt, vidám hangon. - Az enyém. Ott a többi, legelj azokból.
-Ereszd el. - Pali tett egy lépést a pingpong asztalon az ajtó felé. A kecskés járása a frakk szerű kabátban olyan bizarr volt, hogy a kis nyája kitért az útjából. - Utoljára mondom, hogy ereszd el. -mondta határozottan, bár fogalma sem volt róla, hogy mit tehetne még a lányért.
-Nem jók neked?  - bökött a fejével a háttérbe húzódó gyerekekre. - Hehe. - megmozgatta a lány fejét ahogy fogta a haját. - Cseréljünk.
Pali leugrott az asztalról és megindult a fickó felé, nem is gondolkozva hogy hogyan tovább, odament és kitépte a lányt a férfi kezéből és azzal a lendülettel maga mögé penderítette. A férfi lehajolt Pali előtt és villámgyorsan elperdült mellette, be a szobába, a lány után. Mikor Pali megperdült szembe találta magát a csapatnyi fiatallal, a lánnyal, és legelöl a férfivel aki elégedetten vigyorogva nézett rá. Mindenki szeme Palira szegeződött. Bár a neon fények és talán a hajnali óra miatt, de a fickó szeme fehérje kis csillanás volt a sötét szemgödrében. A kis csapat mégsem tőle hátrált sápasztó félelemmel, hanem Palitól. Tőle menekültek a pingpong asztal mögé. Arcukon a halálos rémület rajzolt változatos grimaszokat.A lány aki addig levegőt sem mert venni, míg a férfi megragadva tartotta, most szipogva hátrálva kerülgette a székeket, hogy a barátnői közelébe jusson. A szemében a szemében a prédaállatok rémületével nézett Palira, mintha ő fenyegette volna, nem is a másik. Mintha nem Pali ragadta volna ki a támadó karjából, hanem ő lenne a támadó.
Aztán már mind kiabált, a vigyorgó fickót kivéve aki már lendült is.
Egy mozdulat volt csak ahogy a cilindert felkapta az asztalról és mint valami vödröt a sörökkel együtt oda nyomta Pali kezébe. Majd azzal a lendülettel ellépett mellette. Pali utána fordult, de addigra már csak a hangját hallotta a folyosóról ahogy ugyanazt a mondatot ismételgeti szinte dalolva.
-Ez vagy te. Ez vagy te. Ez vagy te.

"B" oldal

-Gyere csak. Nem leszek hosszú. - Mondta a Kappai egy naposabb délelőtt, miközben a nappaliját kitöltő sár-barna bőrkanapéra mutatott. Pali sietve jött hátra az EZO-Házból a Kappai lakásába miután rácsörgött az öreg. Úgy jött, ahogy volt, talpig fehérben, ahogy a kuncsaftokat várta.
-Kösz. Igen. - leült, de nem dőlt hátra.
-Az van Palikám, hogy nem jönnek az ügyfelek. Illetve beesik egy egy, de nem jönnek vissza. - sóhajtott. - Ugye.
-Ugye. - Pali hátradőlt. Készült már erre.
-Az a tényállás Palikám, hogy jobban jártam veled amikor még csak kint szórakoztattad a várakozókat a reciben.
-Igen. Tudom.
-Kár volt beléd az az iskola meg a várakozás. - sóhajtott újra és vaskos karjait összefonta. - Most mondd meg Te, mit csináljak veled.
Pali nézte az öreget, akit ugyan születése óta ismert, és aki mindig rendes volt vele, ő mégsem bírta. Nézegette vaskos ujjait, széles tokáját ahogy elterpeszkedik a kanapéján.
-Hát jól van. Akkor adjon egy hónapot, hogy találjak valami mást. - felállt. - Mehetek?
Az öreg várt egy kicsit, méregette Palit aztán vágott egy keserű fintort. - Nem örülök, fiam. Legyen úgy mint rég. Ülj vissza a recepcióba. - bólintott. Pali is bólintott. Kicsit meg is könnyebbült, hogy nem az utcára kerül rögtön. Aztán már a szobaajtónál volt mikor meghallotta a Kappai hangját.
-Aztán fiam ne merészelj ilyen grimaszolni meg bőcsködözni nekem, mert kénytelen leszek komolyabban helyretenni.
Pali megfordult, lassan, mint valami robot. Érezte ahogy a figyelme ráközelít az öregre. Értette is meg nem is, hogy miről beszél.
-Ne, te ne. - ingatta a fejét a Kappai és öregesen feltápászkodott a kanapéról. - Mehetsz.
Pali kiment. Vissza kopogott a a szobájába, felült a masszázságyra és nézegette a falon takarosan csillogó anatómiai posztereket.
-Valóban. - gondolta. - Vissza nem jön senki. - Eddig azt gondolta hogy annyira kezdő, és annyira groteszk lehet, hogy kell egy rutin, egy hírnév és egy magasabb szintű tudás ami majd kitermeli azt a kört akik furasága ellenére is szívesen jönnek. De ahogy a Kappai beszélt, az egészen mást sejtetett.
Délután beesett egy fickó, akinek helyre kellett tenni a vállát, de más vendég nem jött. Négykor összepakolt és hazament az albérletbe. Kivett két sört a hűtőből és az egyiket letette a hevesen gépelő Fricc keze ügyébe.
-Mifa'? Itatsz? Pill és figyelek. - Fricc kócos volt és sovány. A póló alatt is látszott minden csontja.

Pali leült az öreg fotelba és levette a protéziseket. Nyújtózkodott egyet és békésen megvárta míg a lakótrsa befejezi a kódsort.
-Nah? -Perdült meg a székkel Fricc és meghúzta a sört. - Hallgatlak.
-Ha te kuncsaft lennél, ahogy voltál, jönnél újra?
-Nem.
-Nem. - kortyolt egyet, olyan váratlanul érte a tömör válasz.
-Ha nem ismernélek már egy ideje, ha nem tudnám, hogy jó gyerek vagy kurvára összefosnám magam mindig mikor ilyen vagy... mint most is. - beleivott ő is, aztán a szeme körbeszaladt a szobán. - hol a cigim?
-Jaj ne már. - Pali fintorgott. - Szobába ne.
-Ne fenyegess.
-Nem teszem.
Néztek. Pali Fricre, Fric a fotel előtt egymás mellett fekvő lábakra.
-Milyen vagyok most?
-Olyan fenyegető. Pedig... - kortyolt. - pedig tudom hogy nem. Mégis. - ráncolta a homlokát egy kicsit a szavakat keresve. - Bea azt mondta olyan vagy amikor figyelsz mintha valami sötétség emelkedne mögötted.
-Hú. Horror live! - Pali próbálta lazán kezelni a hallottakat.
-Mikor úgy komolyan odafigyelsz, mint most is, olyan az arcod, hogy ha nem tudnám, hogy a monitort is így nézed warcraftozás közben azt hinném valami durva bajod van és menten kibelezel azzal a sörnyitóval.
Pali gyorsan lerakta a nyitót.
Hallgattak.
-Azt hittem csak akkor ijedeztek mikor ijesztgetlek.
-Faszt. Az a vége.
Fric komoly maradt. Pali vigyorgott.
-Faszt. A vége az lenne ha valakit valóban, indulatból akarnék megijeszteni.
Újra csend lett.
-Mint a Berekit negyedikben?
Pali kérdőn vonta a fel a szemöldökét.
-Amikor majdnem kikaptunk kéziben és te beálltál a kapuba védeni z utolsó negyedre.
-Mi volt? Védtem, de basz, egy se ment a kapu közelébe sem.
-Olyan dühös voltál... vicsorogtál. - Fric a sört nézegette úgy beszélt. - Ha én vicsorognék így röhejes lenne. A Bereki az utolsó gólpassz után konkrétan bepisált.
-Lement a pályáról, arra emlékszem.
-Rosszul lett, ja. Kint sírt is. Mondjuk becsületére legyen mondva nem szólalt meg.
-Bemosott a kis Ladónak.
-Persze mert az rámeredt a gatyájára.
-Hm.
-Ilyen vagy. - kiitta a sört és letette a lábak mellé. - És a másik oldalon, ha csak úgy vagy a világban, úgy magadnak, zenélsz vagy nagyobb társaságban vagy, vagy mondjuk kinéztél valakit akit ruha nélkül is megismernél, akkor egészen más vagy. Olyankor mint ha nem is ugyanaz lennél. Igazán az az arcod amit hosszan ismerem és azért hívtalak ide albiba. És így is van, mikor házibuli van akkor annyira jófej vagy.
-Ezért van heti két házibuli?
-Többet nem bírok.
-Nem haverkodnék magammal.
-Dehogy nem. - Fric vigyorgott. - Van benned valami ami miatt benyeli az ember a sötét oldaladat is.
Pali biccentett. Iszogatta a sörét és emésztette a hallottakat.
-Kösz. Tényleg kösz. Ez sok dologra magyarázatot ad.
-Nincs mit. Bár kissé cidri volt ezt így...
-Hm. Alsós koromban vertem meg utoljára bárkit is. Azt hittem a protkók miatt.
-Áh. - Fric őszintén elnevette magát. - A lábaid csak még palisabbá tettek. Hülyén hangzik ez, de annyira hozzá tartozik...
-Oké. Oké. - Palinak ezen a ponton lett elég neki. - Oké. Akkor most lefekszem és megálmodom hogyan tovább. - Felcsatolta a lábait és kislattyogott a saját szobájába, végigvágódott az ágyon. Az utcai világítás éppen bekapcsolt. A villamos felhallatszott. Minden úgy volt mint máskor, csak ő érezte meg az árnyat maga mögött.

Barlangmély

-->

Tipikus családi ház volt a hatvanas évekből, amit az öreg parasztházak elé építettek az utcafrontra Két ablak az utcára nézett, ahogy kell, a ház mellett kocsibeálló, mögötte a kis kert, nyugággyal berendezésű kicsit megkopott tucatház. Pár gyümölcsfa, egy fenyő, ahogy kell. Mozgásérzékelős lámpa az ajtó felett. Fehér szőrcsimbók, közepes méretű kutya ácsorgott a kertben, mikor megérkeztek. Vászja Nem szerette a kutyákat.

-Tied? -kérdezte, már csak azért is, hogy a kutya lássa Palival van.

-Á. Apámé. Nagyon öreg juhászkutya. Szinte vak, az orra sem túl jó. Most azon gondolkozik ki lehetsz te.

-Ja hogy itt a szüleiddel laksz.

-Ja? Nem. Itt a szüleim laknak. Én albérletben lakom, de a ma estét elkérte az egyik lakótársam. Tudod hogy van ez. 
Bementek. Bent mikró búgott a tv hangja mellé. Valami pörkölt szag terjengett, kis matatás hangjai.

-Pali?

-Szia anya.

-Csókolom. - Vászja elnyomott egy mosolyt még mielőtt az kivirágzott volna. Nem szokott semmilyen korú nőnek csókolomot köszönni, de ez a ház ez a hang csókolomot kívánt. Kamaszkora jutott eszébe és a haverjai megfáradt szülei.

-Nahát. - lépett ki a Pali sovány, tréningbe burkolt anyja a konyhából. Pár foga hiányzott. A markából szotyizott. - 'szittem a Lali az.

-Ő.. - Pali tanácstalanul fordult Vászja felé, arcán egyre terült szét a mosoly.

-Vászja. - nyújtott kezet, aztán látva a nő zavart bénázását ahogy a szotyimagokat a zsebébe próbálja tuszkolni, segítségkérően Palira nézett.

-Ő Vászja, ő pedig az anyám. - egyikről a másikra mutatott aztán megindult a ház vége felé. - Szuper. Erre gyere... Vászja... - a sötét folyosón besötétedett olajképek sorakoztak. Sötétre pácolt ajtók között haladtak egyre hátrább. - Miféle név ez?

-Sajátos. - Vászja belépett Pali birodalmába.

A szobát körben sötétre pácolt dobogó szegélyezett, rajta vastag szőnyegekkel, szivacsokkal és párnákkal. Alacsony asztalkákon és fali polcokon vízipipa, gitárok, tabla, konga, didgeridoo, pánsíp. A falakon nagy batikolt kendők és ugyanazon kéztől származó akvarellek. Minden képen enyelgő alakok voltak. Az ablak alatt a sarokban bevetetlen magaslábú ágy, fölötte kis polcon olajok és aromák takaros rendben. A ajtó belső oldalán életnagyságú poszter az emberi csontokról és pár izomról. Vászja elismerően füttyentett.

-Fülledt nálad az erotika.

-Á nem. - Pali úgy állt a szoba közepén mint egy karmester a zenekar előtt. - Csak szeretem jól érezni magam. Ha már hazajövök, legyen az egy nyaralás.

-Ja persze, nem itt laksz.

-Tudod a szekrényekben tartom az elődeid lenyúzott bőrét. - pacskolta meg a dobogót jelentőségteljesen. Az arca elkomolyodott. Annyiszor ijesztgette a legközelebbi barátait, hogy most ezzel a vágyott idegennel elragadták a rutnok. A csend megkeményedett.

-Mi van? - Vászja nem ijedt meg, de érezte hogy válaszút előtt van. Vagy megijed és most rögtön hazamegy, vagy állja a sarat és valami komoly kalandban lesz része. Mint általában, most is könnyen döntött. - Szeplős vagyok. Nem éri meg a melót.

Pali elmosolyodott. Kicsit bele is pirult. A szeretőit is ijesztgette már, de sosem szex előtt – Bocs. Csak néha kiszalad belőlem az állat. Muszáj kicsit megijesszelek, hogy működjön a kémia. - hazudta.

-Ez neked ilyen laboratóriumi dolog? Inkább gyere közelebb s nézd meg magad milyen egyszerű. -Vigyorgott Vászja és széttárta a karjait, hagyva a táskáját a földre esni. A kabátja szétnyíló szárnyai alatt szinte párolgott a teste. - Fegyvertelen vagyok, próbáld ki.
Pali megrázta a fejét. 

-Ülj fel ide és mesélj. - mutatott a dobogó egy pontjára Pali majd vetkőzni kezdett. Vászja is ledobta a kabátját cipőjét és törökülésbe felült a megjelölt helyre. A szavak, amik folyton megtöltötték a fejét most szinte cserben hagyták. A történetek kibomlottak mint valami szőnyeg és ő pont olyan kíváncsisággal hallgatta a saját szavait mint Pali, az elbűvölt hallgatóság, de a történetnek valahogy nem lett veleje. Míg Vászja beszélt, Pali bekapcsolta a fűtést, vizet forralt a sarokba rejtett vízforralóban, meggyújtott pár gyertyát és átöltözött valami könnyű nadrágba. Vászja beszélt. A története elveszett a párnák és textilek redőiben, a padlót borító hajópadló erezetében, végül elhallgatott. Pali ott állt kevesebb mint karnyújtásnyira előtte és várt. A szája sarkában kis mosoly játszott.

-Olyan mikor beszélsz, mintha hiányozna valami a világból, és azzal, hogy beszélsz rámutatsz erre.

-Akkor ez nem túl kellemes. - Vászja már nem akart többet beszélni.

-De nagyon is vonzó. - benyúlt Vászja mellett a párnák közé és egy furulyát vett elő. - Beszélj. - mondta majd fújni kezdte halkan, finoman.

Vászja próbált beszélni, a maga megszokta módon, de sehogy nem kerekedett értelmes mondata sem.

-Nem megy. Talán majd máskor. - nem ezért jött.

-Meséld máshogy. - Pali kicserélte a furulyát pánsípra. - Mesélj a kezeddel.

-Mint egy pantomimes?

Pali egészen közel hajolt, egyszerre volt nagyon vonzó és nagyon ijesztő, a fémesen kopogó lábaival és szikár széles vállú felsőtestével valami gonoszkás éllel a szemeiben.

-Mesélj úgy, ahogy nekem mesélnél. Most úgy mesélsz, ahogy a barátodnak szoktál.

Vászja leszállt a dobogóról.

-András nagyon sokat tud rólam olyasmit amit más nem, és rengeteg dolgot nem tud amit rajta kívül szinte mindenki. Téged nem ismerlek.

-Hát akkor éppen ideje hozzákezdened. Mindjárt reggel és akkor véged. - Az arca komoly maradt, csak a szeme nevetett.

Vászja azon kapta magát, hogy hamarosan a pánsíp fújtatásának ritmusára kezdett lélegezni. Aztán elindult a keze, hogy bejárja Palit, aki szeme vidáman csillogott a pánsíp fölött.

Már Vászja felett volt, kezei keményen fogták Vászja felhúzott térdét mikor elkapta ismét az ördögi érzés és megvillantotta magából az állatot. Az ütemen nem változtatott csak behajolt Vászja fölé és összeszűkült szemekkel torokhangon morgott neki. A mozdulatai egyre durvábbak lettek, a torok morgás halk volt és reszelős. Vászja szeme kinyílt és bár a keze nem váltott ütemet a farkán a gondolatai eltávolodtak az élvezettől.

-Mi ez?

-Félsz? - Pali hangja suttogás volt két lélegzetvétel között.

-Kéne?

-Nem.

Még egyet lökött rajta mielőtt elélvezett, aztán megtámaszkodott Vászja feje mellett. - Nem kell. Csak tudod az ösztönök. 
Vászja nézte aztán keze ütemet váltott. -Olyan ismerős vagy nekem. Olyan mint egy gyerekdal amit sokáig nem hallasz, de mikor meghallod belefacsarodik a szíved. - pár mozdulat és elélvezett.

Ott feküdtek a dobogón egymás mellett.
-Sosem voltam még gyerekdal. Elég... hm... aggasztó gondolat.
Vászja elvigyorodott.
-Ezt kompenzálod mi, a horror mosollyal.
-Mit csinálok?

-Jó ez neked gondolom, hogy ijesztgeted az embereket.

-Csak a barátaimat szoktam, mert ők...

-elbírják. - Vászja nyugodtan nézegette a hanyatt fekvő Palit. - Köszönöm. Majd visszaélek vele alkalom addtán, mert azt a barátoknak szabad.

-Mit? - Pali teljesen elvesztette a fonalat. Vászján járt az esze, hogy mennyire máshogy reagál.

-Jó neked ez? - Törte meg a csendet Vászja.

-Jön, mint a fing, mint az ásítás. Jön és kész és nem lehet visszatartani sokáig. Lehet vele bénázni, hogy visszatartod, hogy elnyomod, de attól még ott van. Úgyhogy ha nincs veszély kiengedem.

-Mindig fölül vagy?

-Fiúkkal mindig.

-Lányokkal nem?

-Lányokkal mindenféle van, de a legjobb hármasban.

-Ah.- Vászja elmosolyodott és újra a mennyezet foltjait nézegette Pali arcéle helyett. - Az még nem volt.

Sokadik reggel volt már mikor együtt zötyögtek a buszon, a párás reggeli szürkületben. Túl voltak egy kávén és egy kis könnyed örömön már. A válluk egymásnak nyomódott a buszon ülve.

-Igazából rühellem ezt.

-A reggeli buszozást?

-Azt hogy ijesztgetek. Olyan gáz. Nem haragszom én senkire, komolyan. Majdnem bárkivel tudnék ordasakat szexelni, pedig már nem vagyok kamasz. Tényleg jól csinálom. Frankó a zene is, az is jól megy, de az is akkor jó, ha hallja valaki, pláne ha megkíván tőle. Frankó. De ez, basszus, ez minek?

-Doki?

-Ja ne már. Majd bogyókat fogok szedni meg dilidokihoz járni, mi?

-Hát akkor?

-Nem tudom.

-Van még ezer módszer.

-Jah.

A busz bekanyarodott a végállomásra.

-Én metróval... - Vászja orra megvörösödött a hidegtől.

-Én gyalog, kösz. - kezet fogtak. - Akkor majd beszélünk... - Azzal elgondolkodva megindult az EZO ház felé. Vászja egy kicsit még toporgott a mozgólépcső tetejénél, aztán elővette a mobilját.

-Hello. Futás van?

-Aha. Mondd. - András mellett süvített a szél.

-Kéne a lélegeztető csajszi száma.

-Jaj ne. Elkaptad? - aztán elnevette magát.

Vászja is belenevetett a telefonba.

-Nem, csak egy barátomnak lehet hogy segítene.