-Gyere csak. Nem leszek hosszú. - Mondta a Kappai egy naposabb délelőtt, miközben a nappaliját kitöltő sár-barna bőrkanapéra mutatott. Pali sietve jött hátra az EZO-Házból a Kappai lakásába miután rácsörgött az öreg. Úgy jött, ahogy volt, talpig fehérben, ahogy a kuncsaftokat várta.
-Kösz. Igen. - leült, de nem dőlt hátra.
-Az van Palikám, hogy nem jönnek az ügyfelek. Illetve beesik egy egy, de nem jönnek vissza. - sóhajtott. - Ugye.
-Ugye. - Pali hátradőlt. Készült már erre.
-Az a tényállás Palikám, hogy jobban jártam veled amikor még csak kint szórakoztattad a várakozókat a reciben.
-Igen. Tudom.
-Kár volt beléd az az iskola meg a várakozás. - sóhajtott újra és vaskos karjait összefonta. - Most mondd meg Te, mit csináljak veled.
Pali nézte az öreget, akit ugyan születése óta ismert, és aki mindig rendes volt vele, ő mégsem bírta. Nézegette vaskos ujjait, széles tokáját ahogy elterpeszkedik a kanapéján.
-Hát jól van. Akkor adjon egy hónapot, hogy találjak valami mást. - felállt. - Mehetek?
Az öreg várt egy kicsit, méregette Palit aztán vágott egy keserű fintort. - Nem örülök, fiam. Legyen úgy mint rég. Ülj vissza a recepcióba. - bólintott. Pali is bólintott. Kicsit meg is könnyebbült, hogy nem az utcára kerül rögtön. Aztán már a szobaajtónál volt mikor meghallotta a Kappai hangját.
-Aztán fiam ne merészelj ilyen grimaszolni meg bőcsködözni nekem, mert kénytelen leszek komolyabban helyretenni.
Pali megfordult, lassan, mint valami robot. Érezte ahogy a figyelme ráközelít az öregre. Értette is meg nem is, hogy miről beszél.
-Ne, te ne. - ingatta a fejét a Kappai és öregesen feltápászkodott a kanapéról. - Mehetsz.
Pali kiment. Vissza kopogott a a szobájába, felült a masszázságyra és nézegette a falon takarosan csillogó anatómiai posztereket.
-Valóban. - gondolta. - Vissza nem jön senki. - Eddig azt gondolta hogy annyira kezdő, és annyira groteszk lehet, hogy kell egy rutin, egy hírnév és egy magasabb szintű tudás ami majd kitermeli azt a kört akik furasága ellenére is szívesen jönnek. De ahogy a Kappai beszélt, az egészen mást sejtetett.
Délután beesett egy fickó, akinek helyre kellett tenni a vállát, de más vendég nem jött. Négykor összepakolt és hazament az albérletbe. Kivett két sört a hűtőből és az egyiket letette a hevesen gépelő Fricc keze ügyébe.
-Mifa'? Itatsz? Pill és figyelek. - Fricc kócos volt és sovány. A póló alatt is látszott minden csontja.
Pali leült az öreg fotelba és levette a protéziseket. Nyújtózkodott egyet és békésen megvárta míg a lakótrsa befejezi a kódsort.
-Nah? -Perdült meg a székkel Fricc és meghúzta a sört. - Hallgatlak.
-Ha te kuncsaft lennél, ahogy voltál, jönnél újra?
-Nem.
-Nem. - kortyolt egyet, olyan váratlanul érte a tömör válasz.
-Ha nem ismernélek már egy ideje, ha nem tudnám, hogy jó gyerek vagy kurvára összefosnám magam mindig mikor ilyen vagy... mint most is. - beleivott ő is, aztán a szeme körbeszaladt a szobán. - hol a cigim?
-Jaj ne már. - Pali fintorgott. - Szobába ne.
-Ne fenyegess.
-Nem teszem.
Néztek. Pali Fricre, Fric a fotel előtt egymás mellett fekvő lábakra.
-Milyen vagyok most?
-Olyan fenyegető. Pedig... - kortyolt. - pedig tudom hogy nem. Mégis. - ráncolta a homlokát egy kicsit a szavakat keresve. - Bea azt mondta olyan vagy amikor figyelsz mintha valami sötétség emelkedne mögötted.
-Hú. Horror live! - Pali próbálta lazán kezelni a hallottakat.
-Mikor úgy komolyan odafigyelsz, mint most is, olyan az arcod, hogy ha nem tudnám, hogy a monitort is így nézed warcraftozás közben azt hinném valami durva bajod van és menten kibelezel azzal a sörnyitóval.
Pali gyorsan lerakta a nyitót.
Hallgattak.
-Azt hittem csak akkor ijedeztek mikor ijesztgetlek.
-Faszt. Az a vége.
Fric komoly maradt. Pali vigyorgott.
-Faszt. A vége az lenne ha valakit valóban, indulatból akarnék megijeszteni.
Újra csend lett.
-Mint a Berekit negyedikben?
Pali kérdőn vonta a fel a szemöldökét.
-Amikor majdnem kikaptunk kéziben és te beálltál a kapuba védeni z utolsó negyedre.
-Mi volt? Védtem, de basz, egy se ment a kapu közelébe sem.
-Olyan dühös voltál... vicsorogtál. - Fric a sört nézegette úgy beszélt. - Ha én vicsorognék így röhejes lenne. A Bereki az utolsó gólpassz után konkrétan bepisált.
-Lement a pályáról, arra emlékszem.
-Rosszul lett, ja. Kint sírt is. Mondjuk becsületére legyen mondva nem szólalt meg.
-Bemosott a kis Ladónak.
-Persze mert az rámeredt a gatyájára.
-Hm.
-Ilyen vagy. - kiitta a sört és letette a lábak mellé. - És a másik oldalon, ha csak úgy vagy a világban, úgy magadnak, zenélsz vagy nagyobb társaságban vagy, vagy mondjuk kinéztél valakit akit ruha nélkül is megismernél, akkor egészen más vagy. Olyankor mint ha nem is ugyanaz lennél. Igazán az az arcod amit hosszan ismerem és azért hívtalak ide albiba. És így is van, mikor házibuli van akkor annyira jófej vagy.
-Ezért van heti két házibuli?
-Többet nem bírok.
-Nem haverkodnék magammal.
-Dehogy nem. - Fric vigyorgott. - Van benned valami ami miatt benyeli az ember a sötét oldaladat is.
Pali biccentett. Iszogatta a sörét és emésztette a hallottakat.
-Kösz. Tényleg kösz. Ez sok dologra magyarázatot ad.
-Nincs mit. Bár kissé cidri volt ezt így...
-Hm. Alsós koromban vertem meg utoljára bárkit is. Azt hittem a protkók miatt.
-Áh. - Fric őszintén elnevette magát. - A lábaid csak még palisabbá tettek. Hülyén hangzik ez, de annyira hozzá tartozik...
-Oké. Oké. - Palinak ezen a ponton lett elég neki. - Oké. Akkor most lefekszem és megálmodom hogyan tovább. - Felcsatolta a lábait és kislattyogott a saját szobájába, végigvágódott az ágyon. Az utcai világítás éppen bekapcsolt. A villamos felhallatszott. Minden úgy volt mint máskor, csak ő érezte meg az árnyat maga mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése