Zsófi

Sötét lebuj volt.Az imbolygó alakok csak szörnyek emberinek szánt de elrontott, lassuló körvonalának látszódtak a villódzó fények előtt. Pince volt régen. Szénporos egér-futotta katakomba, ami egymásba nyíló újabb és újabb termekből állt. Pultok, testek és a gyomorban kezdődő dübörgés. Zsófi nőies alakja ellebegett a többi test között. Erős sminkben, szegecsek és csipkék között feszülő arccal alig tűnt húszévesnek. Fakó fehér bőrét nem alapozó adta, és bár hatalmas ábrándos szemei naivitást sugalltak, valójában túl volt már a harmincon.

Nem először járt itt, és most is otthonosan csúszott közelebb az újakhoz, a friss húshoz, ahogy minden péntek éjjel. Férfiak és nők keveset beszélve ismerkedtek egymással gesztusok és érintések segítségével, amelyek egyre direktebbek és merészebbek lettek ahogy teltek az órák. A zene is ezt a transz szerű állapotot segítette elő, ahogy a díszletek és az italok is. Aki betért hozzájuk, a húst kereste a misztikum mélyén. Zsófiban pedig minden megvolt ehhez. Magas nőies teste, nagyon rövid haja kihangsúlyozta szív alakú arcát és hatalmas szemeit. Finom keze világított a fekete szűk pulcsi ujjvégein. Kifigyelte az új lányt, aztán mellé lépett. A keze becsúszott a lány tenyerébe. A zilált hajú kisírtra sminkelt szemű lány meglepetten emelte fel a kezében talált kezet. Zsófi elé lépett és lassan odasimította az arcát a lány arcához. A lány mellett feltűnt egy fickó is. Ő is odanyomta Zsófihoz a arcát. A bőre száraz falevél, a lehelete édesített gyógyszereket idézett. A hangja mélyebb volt mint ahogy vékony teste alapján várható volt.

-Itt az idő a mozgásra. Gyere velem,

Zsófi nem mozdult. A férfi pedig kis szünet után tovább beszélt.

-Arany az ág odakint, fogy a jó. Késik a tavasz. Beléd beszéltem az első villamost. Habos leszel mint egy délutáni sör és én lenyalom a felesleget a csípőd ívéről.

Zsófi elengedte a lányt és kicsit eltolta a férfit. Az felemelte a mutatóujját és lassan Zsófi homlokára mutatott vele. Mikor az ujja hegye nekinyomódott a homlokának a fickó szája egy szót tátogott jól olvashatóan.

-Ébredj.

Zsófi szerette a furcsa figurákat. A lecsúszottakat nem, inkább azokat akiknek van polgári állásuk, de otthon vagy más hazafele kibontják a szárnyaikat, visszafestik a lekopott törzsi jeleket. Ez a kis fickó pont ilyennek tűnt. Idősebbnek a csapodár hirtelen ifjúságnál. Olyannak aki sokat látott de szavakat nem teremtett az élményekhez az elméje. A teste inas volt, szürkés bőre már néhol petyhüdten lógott. 

-Voltak jobb idők is. - mondta neki mikor kiléptek a pincéből. - Igaz?

-Ezek a legjobb idők. - felmutatott a kopasz fákra amiknek narancssárga körvonalat adott a sárga lámpafény. - Látod, nem hazudtam. Aranyág.

-Majdnem jó az első villamos is, csak látod ez egész nap jár.

-Nekünk az első lesz.

A szem alja sötét volt. Zsófi csak a lakásban vette észre hogy nem festett dark kellék, hanem saját, árkosan sötétedő lila karikák vették körbe a fickó szemét.

-Lukács.- vont vállat az előszobában. - Csak ennyi. Lukács. - Zsófi elnevette magát. Halkan és jelentőségteljesen mondta be az asszonynevét.

-Percell-Flórné. - majd várt egy pillanatot. - Zsófi.

-Persze hogy. - mormolgatta Lukács és levette a kabátját, aztán lesegített Zsófiét is. - Persze persze. -Végül magához vonta, átölelve a derekát. - Beszélgetünk is majd. Zsófi. Reggel. - mondta és ellentmondást nem tűrve folytatta a csókolózást ahol a középső teremben elkezdte, az ébresztő mozdulata után.

Reggel nem sütött be a nap, pedig nem voltak függönyök az ablakokon. Ajtók sem voltak a szobák között. Kopott türkiz festék levelekben vált le a falról az ágy mellett. Könyvek hevertek egy fotel mellett és négy mobil szívta fel magát egy földre dobott elosztó körül.

Lukács horkolt. Az ágynemű öreg szagú volt és foltozott.

Zsófi halkan, szinte osonva körülnézett a szobában. A mobilokon kívül nem talált semmit ami a férfihoz tartozó lett volna. Az a pár öreg bútor ami lézengett a lakásban akár lomtalanítási is lehetett volna. A könyvek borítótlan hetvenes években nyomott olcsó ponyvakrimik voltak. A fürdőben nem volt pipereholmi, a konyhában két öreg bögre és két tányér jutott az ott árválkodó egy késre és kanálra. Zsófi jól megnézte a nikotintól sárga konyhafalakat. Ismerte ezt az ízt. Visszaosont a szobába és kicsit felsikoltott úgy megijedt az ágy szélén ücsörgő halott sápadt férfitól.

-Zsófi. - mondta. - Cigit?

-Nem. Kösz. - Zsófi lassan öltözni kezdett.

-Pedig. - rágyújtott a zsebéből előkotort gyűrött cigire. - Van neked valamim. - megvárta míg Zsófi ránéz. Lemutatott az ébredező farkára aztán rámutatott az éjjeliszekrény fiókjára. Zsófi nyugodtan nézte. Ismerte az ilyen alakokat és valahol mélyen kedvelte őket. 

Biccentett aztán míg Lukács előhúzta amit a fiókban tartott ős befejezte az öltözést.

-Előbb én, aztán az ajándék. - mosolygott. Az arca csupa ránc volt. A lila karikák még sötéebben ölelték körül a szemfehérjét. A cigit fogó kezében CBA-s zacskóban egy teniszlabda nagyságú tárgy volt gondosan becsomagolva.

Zsófi odalépett elé és megsimította a borostás arcot.

-Mi történt veled?

-Mindent láttam.

-Azt hordod a szemed alatt?

-Nagy tüzeket raktam, hogy ne fázzak, tudod. Aztán tovább fáztam. Aztán elindultam és most itt vagyok, de a tüzek ott maradtak belül, és az - átadta a csomagot - az füstöt csinál.

Zsófi átvette. Elkezdte kinyitni.

-Előbb... - Lukács megfogta a kezét. Finoman, Alig ért hozzá. - Tudod. Mondtam. Reggel beszélgetünk. Te meg én. De előbb...

Zsófi leült elé a földre és onnan nézett fel rá. Eldöntötte hogy végigcsinálja, mert ez a fickó is megért volna egy regényt. A gondolattól újra elmosolyodott.

-Remélem nem fogsz a késem alatt kikötni egyhamar, Lukács.

Lukács szeretettel nézte őt azokkal a túlvilági szemeivel. 

-Hehe. Nem. Ne félj ettől. Csináld jól, aztán elmondom mi az ajándék és ki küldte.

Zsófi nem kérette magát tovább, de amikor végzett, és Lukács keze is elengedte az ágyneműt, mikor mindketten kaptak már levegőt újra maga elé vette a kis csomagot. Lukács újabb cigiért nyúlt.

-Neked vettem. Cigi helyett. Ő adta rá a pénzt. Úgyhogy megvettem neked, mert ő, tudod, ő szeretné ha ennél ilyet. 

Zsófi egyre vidámabban húzta elő a zacskóban bujkáló gránátalmát.

-Ez most komoly? Vettél egy gránátalmát és nekem adod?

-Neked vettem. Zsófi.

-Nem is ismersz.

-Nem. - megnyalta a száját. - De tudom milyen vagy.

-Az nem ugyan azt jelenti? - Zsófi felállt. - megpucolom. Ahogy kinézel, rád fér ennyi vitamin. - kiment a konyhába és elkezdte megpucolni a gyümölcsöt. Aztán a gondosan levágott félgömb héjba pakolta a magokat és visszament a szobába.

-Tessék. Itt a fele.

-Tudod. - lassan formálta a szavakat. - Nagyon szeretem az ünnepi alkalmakat méltón... tudod. De most csak ez van. - mutatott körbe a romos kopár szobán. - Ha akarod, ez is palota. - jelentőség teljesen a gyümölcsre mutatott. Zsófi bekapott pár szemet és élvezettel szopogatta a magokról a húst.

Míg eszegetett a férfi felöltözött. Elnyomta a cigit és kilesett az ablakon. aztán a hideg radiátornak dőlve nézte Zsófit.

-Bírlak, Lukács, komolyan.

-Én is bírlak, ... Zsófi. -aztán kiment wc-re. Zsófi ücsörgött, ette a gránátalmát, aztán meghallotta az ajtócsukódást és felpattant. Lukács elment. Hangtalanul porzott le a lépcsőn a lövésnyomos öreg házban, míg Zsófi a gangról nézte. 

Zsófi megette a maradékot. Megállapította hogy Lukács nem evett egy falatot sem, aztán vállat vont és becsukta maga mögött a lakásajtót és hazament.