Terápia

Teola ellenkezett teljes erejéből, rúgott és vagdalkozott, majd mikor megfogták, úgy rendesen, már csak kiabálni maradt ereje. Az őrsön, a hatékony nyugtatóknak hála nem mondott semmit, csak amikor elé tették az összevagdosott férfi képeit tágult meg a pupillája. Elhúzta a papírt a rendőr elől és kivette a kezéből a tollat. Leírta a Lukács Gábor nevet és az időpontot kb, amikor beszéltek telefonon. Aztán visszatolta a papírt a rendőr elé.

-A telefonom a táskámban van. - mondta lassan és tagoltan, de aznap már nem szólt többet.

Az ablak előtt ácsorgott és nézte a szakadó esőt. Minden vád és rémisztő körülmény ellenére , hála a lassan kiürülő szernek, nyugodt volt és képes arra, hogy beszéljen az elme szakértővel. Másnap átvitték egy zárt osztályra, egy külön kezelt, gondosan zárt szobába. A betegápolókból nem sokat látott. Kapott egy hálóruhát és valami ételt. Délután pedig beült hozzá kis műanyag névtáblával az inge zsebére tűzve, dr. Báthory Áron pszichológus professzor.

-Üljön le, kérem, Teola. - búgott kicsit recés, szétdohányzott hangon a doki, aki kidobónak is nagy lett volna, és akinek, szomorú, táskás szemei és foltosan őszülő haja volt. Az a fajta ember akiben folyton keményen elfojtott agresszió bujkál, és aki nem tűr ellentmondást.

-Maga teljesen pálya alkalmatlan. - ült le a könnyű műanyag asztalhoz elé Teola. Felismerte ezt a típust. Kuncsaftja nem egy volt ilyen. A fickó kis mosolyt engedett meg magának, amolyan lefele görbülő fajtát. Várt. Aztán előhúzott egy diktafont és letette kettejük közé az asztalra, majd gondosan lenyomta a felvétel gombot.

-Nem én vágtam szét azt a fickót. - mondta Teola könnyedén. - Jobb lenne ezt hamar tisztázni.

-Valóban nem?

-Valóban nem.

-Ismeri?

-Nem. Sosem láttam.

-Látott már ilyen sebeket korábban?

Teola előtt felrémlett egy kép valami füves magaslaton egy oszlophoz kötözött mézszín bőrű férfiról aki szemében nincs félelem. Aki felé több hullámban záporoznak ezüstös fényű dárdahegyek, amik végül nagyon hasonló módon kaszabolják szét a férfi bőrét.

-Maga rendőr?

-Nem.

-Nem láttam.

A doki apró mozdulatokkal csóválja a fejét, mint egy magának..

-És hogy van Lukács Gábor?

-Ő saját magát vagdosta össze.

-Aha. - a doki értőn bólogatott ugyanolyan aprókat.

-És Ön? Ön mit gondol róla?

-Lukácsról?

-Akár.

-Nem tudom. Bolond.

A doki felvonta a szemöldökét és ismét ott bujkált a mosoly a szája sarkában, ami azt az érzést keltette Teolában, hogy a férfi kifejezetten jól szórakozik, és ez a beszélgetés csak egy játék amiben ők ketten cinkostársak..

-Milyennek látta?

-Sovány volt és nyugodt. - Teola csak Lukács szemére emlékezett és a hangjára ahogy azt a nevet suttogja. - Iskuina. - suttogta Teola is.

-Megijesztette Önt?

-Igen. Azt hiszem. - nem emlékezett pontosan, csak arra az érzésre, ahogy árad belőle az energia, felfelé, kifelé. - Hánytam.

-Igen.

Hallgattak.

-Most jobban érzi magát. - kijelentő mondat, tárgyilagos hang. Teola felpillantott a férfire.

-Nem. Most bezártak, bántanak a szereikkel, dilidokival kell beszélgessek és még az eső is esik. - sorolta, de nem volt sok meggyőződés a hangjában.

-Nem. - szólt a doki ugyanolyan nyugodt hangon – most biztonságban van, érzelmi stabilitásban, beszélhet valakivel aki elfogadja önt és esik az eső.

-Maga? Maga nem fogad el semmi mást csak ami a saját fejében van. - vágta oda még mindig minden tűz nélkül. A doki pedig rutinosan elengedte a füle mellett.

-Mi van az önében? - a mosoly ott maradt a szája sarkán, hogy Teola el ne felejtse.

-Elég jó emberismerő vagyok, hogy ne működjenek a kis praktikái.

A doki kérdőn nézett egy darabig, d mivel Teola nem szólt, ő is tovább lépett.

-Hány nap telt el?

-Mióta?

-A Buddha Hotelbeli találkozó óta.

-Három nap.

-Tizenegy.

Csend.

A doki figyelmesen nézte. A mosoly megváltozott, atyai lett és kicsit szánakozó.

-Ezek szerint nem dacos volt, hanem nagyon érzékenyen reagál a nyugtatókra.

-Gratulálok.

-Megérdemlik. Én nem, mert én csak tegnap kaptam meg magát, és azonnal feleztem az adagját. - elégedett bólintás. - És lám, beszélgetünk. Lassan levezetjük a nyugtatóról. Holnap nem találkozunk, de csütörtökön újra meglátogatom, és remélem az a beszélgetés is ilyen gyümölcsöző lesz mint a mai.

-Szemetek. - Teolát elborította az első érzelem, a harag hogy nem engedték gondolkozni, cselekedni.

-Van kérdése? - nyúlt a magnóért Dr. Báthory, de még nem kapcsolta ki.

-Miért vagyok itt?

-Gyilkossággal vádolják, de a szakvélemény szerint nem beszámítható. Szerintem más ölt és maga a szakvéleménnyel ellentétben beszámítható. Megkaptam a lehetőséget hogy bizonyítsam a teóriámat.

-Kísérleti nyúl vagyok? - felpattant és úgy támadt a férfire, nyugodt hangon amennyire a nyugtató engedte, de azért igyekezett minden magasságával fölé magasodni. - Mit képzel? Az engedélyemet nem is kérik?

-Nem. -felállt kezében a magnóval. - Viszlát csütörtökön. - mondta és lenyomta a megállító gombot. - Iskuina.

Teola felhorkant és úgy nézett azokba a szomorú szemekbe mintha reménykedhetne elfogadható válaszokban. Ő tudta hogy ez a neve. A doki pedig felhasználta ezt az információt, de nem hitte, hogy Teola maga lenne Iskuina.

-Ne merészelje bemocskolni azzal hogy kimondja.

Dr. Báthory lassan pislogott.

-Jobban szereti ezt a nevet mint a másikat?

Teola reszketni kezdett.

-Ne merészelje. - suttogta.

-Viszlát. - mormogta a doki és elgondolkozva távozott.

A szerda volt a leghosszabb nap. Fetrengős, sírós, szitkozódós nap volt. Nyugtatók nélkül. Az eső pedig továbbra is esett, finoman, kis derültebb pár percekkel megszakítva de lényegében napok óta esett. Dr. Báthory csak csütörtök délután érkezett, ugyanazzal a diktafonnal a kezében, és egy kis háromrészes ételhordóval.

-Jó napot Teola. - mondta és leült. Az ételhordót maga mellé tette a szék lábához. Teola nem köszönt csak lovagló ülésben lerogyott a másik székre.

-Hogy érzi magát?

-Szarul.

-Lenne valami aminek örülne?

-Haza akarok menni.

-Nem akar. - a férfi szája sarkában ismét felbukkant a cinkos kis mosoly - Válaszokat akar.

-Maga tudja őket?

-Vannak gondolataim a témában. Mondjuk úgy, hogy nekem vannak ötleteim, míg a többieknek nincsenek.

-Remek. - Teola sóhajtott. - Kellek a bizonyításhoz, ugye?

-Ön elmebetegnek tartja magát. - a doki helyeslő választ váró kis szemöldök felhúzással tekintett a lányra. - Gondolja át hogy tekint magára. Tudja hogy olyasmiket csinál amit mások nem.

-Igen.

-Olyanokat gondol amiket mások nem.

-Amiket mások nem mernek megtenni.

-Tehát?

-Bátrabb vagyok. Őszintébb.

-Más.

-Jó, legyen más.

-Szokott boldog lenni?

-Nem.

-De.

-Jobba tudja, mi?

-Jobban. Én nem csak a szavait hallom, hanem látom az arcát most és láttam amíg aludt és láttam a biztonsági kamerák felvételein is. - a mosoly eltűnt. - Merem állítani, hogy elég aprólékos képem van önről.

-Oké. - Teola meglepődött. - Elmebeteg vagyok?

A doki igazán őszintén elmosolyodott.

-Szerintem nem. Szerintem ön a vetülete valami sokkal fontosabbnak.

-A vetülete. Még jó hogy nem valami egyenlet vagyok.

-Vagy nem. - a vigyorgás vissza szelídült a cinkos mosollyá. - Ez a szakterületem, tudja, Teola.

-Mi is pontosan?

-Az istenek. Azok az esetek amikor a páciens nincs tudatában, hogy úgy cselekszik ahogy egy mitológiai alak.

-És ez lehet normális dolog?

-Ön normális?

-Nem vagyok hétköznapi, de normális vagyok.

-Mitől?

-Tudom mi jó és mi rossz.

-A maga belső értékítélete szerint.

-Mindenki ezt csinálja.

-Így van.

Csendben ültek. Báthory Teola kezét nézte, Teola a magnót.

-Hol a határ?

-Vannak társadalmi normák. Ott vannak a határok.

-Akkor én nem?

-Nézzük meg önt máshonnan. Van kedve tenni egy kirándulást a világában?

-Nem. - mondta és felnézett a férfire. - De gondolom muszáj lesz.

-Előbb vagy utóbb biztosan.

-Jó. - sóhajtott – Legyen.

Dr. Báthory pont száz kérdést tett fel, és sosem vágott a szavába, és nem siettette a válaszokat, de a papírjára csak pár sor írt fel.

• betegségek
• sár, kosz, mocsok
• szexuális bűntudat
  
  
• kipárolgások, testnedvek
• ürítés minden formája

• föld és termékenység
• megtermékenyítés, termés

Iskuina, Dél- és Közép Amerika?

Amikor végeztek kikapcsolta a magnót.

-Jövő héten szerdán jövök újra. Akkor már jobban lesz, nekem pedig lesznek válaszaim.

Teola nem nézett rá. Hulla fáradt volt és teljesen összezavarodott.

-Addigra kipiheni ezt és remélhetőleg letisztul önben is a kép. Köszönöm, hogy ennyire együttműködő volt és ezért a dobozokat nem kellett kinyitnom. Sokkal kellemesebb volt így.

-Mit hozott?

-Mocskot hoztam magának, sarat, rothadást és ürüléket.

Teola lehunyta ültében a szemét.

-Ezt még el kellett mondja, igaz?
-Van még kérdése?

-Mi a másik név? Ne a Teola, azt már érzem.

A doki újra elmosolyodott.

-Szerdán megmondom. - mondta és kiment. Teola befordult falnak és elaludt. Párás erdőkkel álmodott és maszatos beteg emberekkel egy magas kőfal előtt. Egyre erősödő esőben álltak és lemosta róluk a mocskot. Ő mosta le, ő egyedül.