Lukács módszerei - Teola

Szinte tavasz volt. A hosszú tél éppen befejeződött, csak éppen a nap nem sütött még. Lukács lassan végigsétált a Váci utcán, elégedetten nyugtázta a frissen lopott alapozót és korrektort a zsebében, aztán a hasonló módon szerzett pénztárcákat a Nagyboldogasszony templom tövében kiürítette. Elégedettsége tovább nőtt miközben besétált a Buddha hotelba. Letette a pénzt és kivett egy szobát. Rendelt egy vacsorát és egy vödör jeget. Két óra múlva felhívta Teolát Lukács Gábor néven, és igénybe vette szolgáltatásait. Az alapozóval és a korrektorral eltüntette a karikákat a szeme körül. Megitta a bárpult teljes tartalmát és leterítette a lepedőt a Buddha elé és kezet mosott.

Mire Teola megérkezett nem csak a teste de a szíve is kihűlt. Lukács a szobor mellett állt és egy késsel, és az előző hétvégén begyakorolt mozdulatokkal hosszú felszíni bemetszéseket ejtett magán. A lepedőn a talpa nyomán elkenődtek a vérpettyek. Teola benyitott és megdermedt. Hagyta lassan becsukódni maga mögött az ajtót. Lukács abbahagyta a az aktuális bemetszést és beszélni kezdett Teolához. Hangja lassú moraj volt a lesötétített bordó szobában.

-Adj esőt, Iskuina, adj esőt! - beharapta az alsó ajkát, nekidőlt a Buddha hasának, aztán újra kezdte. - Adj esőt Iskuina, adj esőt! - újra csend. A Buddha hasán ahol Lukács hozzáért elszíneződött a festék.

Teola tett egy lépést a szobor és Lukács felé. Nem volt ritka a bizarr fogadtatás. Ha mint papnőt vagy boszorkányt hívták többnyire szerepben kellett érkeznie a helyszínre. Ez a fickó ezzel a helyszínnel és ezekkel a sebekkel azonban egészen felkavaró volt. Nem a vér, nem a sebek, nem a hotel és a hatalmas Buddha szobor. Valahogy a jelenet, a vágásokból szivárgó vér és ez a név gerincvelői bizsergést keltett benne.

-Fogadd el az áldozatot és adj esőt. - morajlotta Lukács. A késhegyről a cipőjére cseppent a vér.

Teola odament és végighúzta az ujját az egyik hosszú bemetszésen. A férfi megrándult. Teola lenyalta az ujja hegyéről a vért. Időt akart nyerni. A vér íze keserű volt, fémes és füstös idegen íz.

-Gyere elő. És adj esőt. - suttogta a férfi.

-Gyere elő? - lassan megnyalt a száját úgy vizsgálgatta a férfi tekintetét. - Itt vagyok.

Lukács belenézett azokba a jellegtelen szemekbe.

-Ki vagy te? - kérdezte Teola, mit sem törődve az érzéssel, hogy a gerincvelő a csontjaiból a koponyájába ölik és a feje búbján kitör belőle. Érzett már ilyet korábban is, extázis és tomboló mocsok járt vele, és végül a teljes katarzis, a teljesség és helyénvalóság boldogító zsibbadása.

-Áldozat? - pislogott Lukács

-Élsz.

-Ha a lelkem kell neked, majd megölsz te.

-Ez így nem áldozat.

-Te sem vagy még az akinek érdemes áldozódni.

Teola Lukács sebeit méregette. Eszébe jutottak a korábbi áldozatok. Mind, bármilyen is voltak a külsőségek, végül mind harcolt az életéért, amit persze végül mind meg is tartott. Teola elmélázott ezen egy kicsit, a hiányérzeten ami a színjáték miatt mindvégig kíséri. Mikor meztelen testeket forgat hamuba vagy sárba, mikor olyan dolgokat eszik vagy etet meg másokkal, ami messze áll mindentől ami tápláléknak tekinthető, vagy mikor büntetést és feloldozást hoz szexuális vétkekért, mind csak eljátssza a valóságot, csak mímeli mindig azt amit tennie kellene.

-Miért, kinek kellene lennem?

-Eső kell.

-Hm. - ellépett a férfitól de nem fordított hátat neki. Félúton állt meg a szobor és az ajtó között.

-Ki vagy te? - Lukács közelebb lépett és a késheggyel felemelte Teola állát. A lány itt már nem tehetett mást, csak mint amit a reflexei diktálnak. Kifordította a kést Lukács kezéből, és gyorsan, biztos kézzel ejtett egy vékony, felszínes ám annál hosszabb vágást a nyakán és az arcán.

-Ki vagy te? - kérdezett vissza torokból sziszegve a férfi felé.

Lukács ha lehet a délutáninál is elégedettebb arcot vágott.

-Én vagyok a bűn, az ármány és a csel.

-Elmebeteg vagy te nem Lucifer. - Teola csalódottan leengedte a kést. Elmúlt varázs. A feje tetején bezárult a lék és már nem érezte úgy hogy a gerincvelő szökőkútként ömlik ki rajta.

-Lucifer? Ne viccelj. Az ördögnek ma már lába sincs. Szarva most éppen egy Samsung fülhallgató, és azon kesereg, hogy megijednek tőle. - Lukács reszelősen felkacagott. - Édes gyermek, te minden termékeny föld anyja, te bűnösök pártfogója, te mocskos vágyak és betegségek istene, meritkezz belőlem, mint most elérhető legalantasabból – abbahagyta és komolyan Teolára nézett - és adj esőt.

Míg a férfi beszélt Teola újra felemelte a kést, ami végül újra ott lebegett Lukács torka előtt. Remegett aztán lehanyatlott.

-Baszd meg te idióta. - suttogta és hányni kezdett. Előrehajolva mélyről és öblösen hányt Lukács lábára, aki ezt elégedetten nézte.

-Jó. Jó lesz. - motyogta és simogatta közben a lány haját. - Akkor ha most az eső nem megy, elég lesz ha engem, mint a legmocskosabbat megtisztítasz.

Teola felsandított két öklendezés között, de harmadikra már nem volt módja mert Lukács megragadta a haját. Teola teste remegett az öklendezéstől, így nem sok módja volt védekezni.

Nem tartott sokáig. Amint kiszabadult Lukács kezéből kimenekült a folyosóra. A liftél azonban már szinte le is nyugodott. A gerincvelő forró kavargása nem apadt el teljesen azzal hogy kiadta magából az utolsó cseppet is. Nem múlt el úgy ahogy szokott, csupán visszavonult a helyére, és ott kavarog tovább, és vele a nyugalom és az erő is megmaradt. Megnézte magát a folyosói tükörben és inkább bement a mosdóba a bár mellett rendbe tenni magát. Úgy távozott fél óra múlva a hotelból mint aki ott lakik és remek napja van. Már az Astorián járt mikor a rendőrautók megérkeztek a hotelba.

Lukács egy napot töltött a rendőr őrsön, egyet a traumatológián és kettőt a pszichiátrián. Végül egy dossziényi papír aláírása után kiengedték. Első útja, úgy ahogy volt Zsófihoz vezetett. Nem csöngetett be, csak leült Zsófi ajtajában a lábtörlőre és rágyújtott. A sminkje rég lekenődött, a hőség újra elöntötte. A cigaretta hűs füstje hosszan melegedett benne mire Zsófi hazaért.

Lukács módszerei – Zsófi

Zsófi egy pillanatra meglepődött a küszöbén bóbiskoló Lukácstól, aztán picit elmosolyodott, mint aki rosszabbra számított.

-Összevertek? - kérdezte semleges hangon.

-Áh, sokkal jobb. - Lukács feltápászkodott. - Eszem valamit, megpihenek, aztán megyek tovább.

-Jól van. Nem is marasztalnálak. - Zsófi letette a kabátját és kibújt a cipőjéből. Nem látta értelmét hogy arról faggassa Lukácsot, hogy honnan tudja a címét. Honnan tud bármit is róla. - Hoztál nekem valamit? - Kérdezte míg figyelte a férfi szögletes mozgását ahogy az kibújik a ruháiból.

-Ó basz'! Tényleg. - Lukács végignézett magán, Zsófi tekintete is a férfi testére siklott. - Adok valamit. - bólintott szinte magának Lukács. Azzal megfordult, bement a fürdőbe, és beállt a zuhanyba.

Zsófi utána ment.

-Hogy nézel ki?

-Jól, nyilván. - válaszolt váll vonva Lukács és megnyitotta a csapot. A víz hideg volt, a sebekről a hegek leoldódtak.

-Hogy nézel ki? - Zsófi egyre mérgesebb lett. - Mik ezek a vágások?

Lukács lassan hátat fordított neki, és a falnak vigyorgott hangtalanul.

-Hallod?

-Hallom.

-Pár napja hoztak be egy fickót... ugyanilyenekkel.

Lukács visszafordult és elzárta a csapot.

-Nahát.

-Ki csinálta ezt?

Lukács mosolygott.

-Ismered?

-Nem.

-De?

-A férjem nem csináltat ilyen szadista beteg dolgokat. Vagy megveret vagy nem. Ennyi.

Lukács csalódottan legyintett.

-Ki beszél a hülye férjedről? - kilépett a zuhanyból és becsattogott a szobába.

-Ki csinálta?

-Mit mondtak a rendőrök?

-Mi a franc van veled? - Zsófi igyekezett megnyugodni.

-Meghaltam. -azzal terpeszbe állt és széttárta a kezeit mint valami szobor. A tenyerei felfele néztek a szemét lehunyta.

-Teljesen kattant vagy.

Lukács újra ránézett.

-Tudod engem arra szerződtettek, hogy a buli végén kitakarítsak, de mivel nekem ez lesz a dolgom, hát másra sem biztatlak titeket, bulizókat, hogy szemeteljetek. Hogy legyen bizton értelme a létezésemnek.

Zsófi közelebb lépett.

-Aztán itt vagytok ti, akiknek az értelme egészen más és basszus, egészen jól csináljátok, tényleg.

-Csak?

-Csak nem vagytok tudatában.

-Míg te igen.

-Igen.

-Oké. - Zsófi elindult a konyha felé.

-Le fog esni egy kéznyi víz holnaptól hétfőig.

-A mi? - fordult vissza mosolyogva.

-Iskuina elfogadta az áldozatot. Megszentelte a cipőm és a lábam és megtisztított a mocsoktól pár percre. Magom vette, hogy a termékeny földbe tegye úgy, hogy az kikeljen.

Zsófi fejében felrémlett egy Lukács előtt guggoló lány aki aztán kielégíti Lukács egyszerű igényeit is.

Zsófi lerogyott a konyhaszékre és onnan a majd három méteres távolságból figyelte Lukácsot. Jól megnézte a sebeket és levonta a maga következtetéseit.

-Túl bonyolítod ezt a dolgot, szerintem. - felállt és bekapcsolta a kávéfőzőt, aztán a bögrékkel visszatért a szobába. - Te vagdostad össze magad, ugye?

-Holnap nem mész dolgozni mert a vízzel leszel elfoglalva. De hétfőn feltámaszthatsz végre valakit ha te is akarod.

Zsófi átnyújtotta Lukácsnak a kávét és belekortyolt a sajátjába.

-Nem úgy volt, hogy téged kell feltámasszalak?

Lukács elvigyorodott és kivette Zsófi kezéből a bögrét.

-Túl bonyolítod ezt a dolgot. Én halott vagyok abban az értelemben, amiben beszélsz, de élő abban amire most szükségünk van.

Zsófi nem akarta elveszteni az információ lehetőségét.

-Ki az az Iskuina?

-Oh. Oh. Kedvelnéd őt. A mocsok, a betegségek, a szex... - sóhajtott – minden olyasmi istene ami undort kelt. - Odalépett Zsófi elé és végigsimított az ágyékán aztán a nő nyakán és végül becsusszant két ujja Zsófi meglepett szájába. - Hívják szarevőnek is. - Kihúzta az ujját és benyúlt Zsófi pólója alá.

-Kik hívják így? - Zsófi agya kereste a tudásmorzsákat a katakombák-mélyi ismerősei kapcsán.

-Az aztékok? Vagy a maják? Valaki messzi régi népek. - legyintett a szabad kezével. A másikkal megmarkolta Zsófi mellét.

Zsófi feladta.

-Oké, gránátalmás barátom. Most vacsorát csinálok, addig száradj és pihenj kedvedre. - Kihúzta Lukács kezét a pólója alól és kiment a konyhába. Mikor elkészült a vacsorára kanyarított pörkölttel visszament a szobába. Lukács még mindig a szoba közepén állt.

-Mit mondtál hogy hívják az undorító istennődet?

-Iskuina, amikor férfiakba metsz hogy esőt csináljon.

-Nem a papjai?

-Ja de. De az mindegy. Az olyankor ugyanaz. - mosolygott és két kézzel mutatott az ablakra ahol gyülekeztek a grafit-szürke esőfelhők.